A korszerű technikával ismerkedtek a baranyai zsaruk
2019. április 11. csütörtök 17:34

Ismét továbbképzést tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak.
Dr. Máté István Zsolt igazságügyi informatikai szakértő, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Pécsi Intézetének munkatársa, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Informatikai és Hírközlési Szakmai Tagozatának elnöke csütörtökön ismét előadást tartott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőreinek.
Az előadó az interaktív programon a számítógépes bűncselekményekről, valamint azok szakértői vizsgálatáról tájékoztatta a résztvevőket. Az ismeretbővítés mellett az előadás célja az volt, hogy a nyomozók, vizsgálók és technikusok a korszerű ismeretek birtokában végezzék feladataikat, amely által növelhetik a büntetőeljárások eredményességét.
A szakemberek a digitális adatok, valamint a digitális adatokat hordozó bűnjelek kezelésével kapcsolatos ismereteiket bővíthették, hiszen a hétköznapi munkavégzés során egyre gyakrabban találkoznak ezekkel a fogalmakkal és eszközökkel.
Szó esett a témához kacsolódó alapfogalmakról, a későbbiekben digitális bizonyítékká váló adatok típusairól, jellemzőiről, és a szakértői munka szakaszairól. Az előadó egymás után mutatta be azokat az eszközöket, amelyekkel a rendőrök a büntetőeljárások során találkozhatnak.
A képzés végén a résztvevők egy telefon szakértői vizsgálatával ismerkedhettek meg.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- A PVTC akár pert is indít, ha az E.ON...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Beugranak fagyizni a héten a NAV...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Keszthely helyett...
- Orbán Viktor: már több mint...
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...
- Legkorábban csütörtökön indulhat az...