A kistelepülésken élő munkatársak számára szerveztek találkozót

2019. március 12. kedd 11:45

A kistelepülésken élő munkatársak számára szerveztek találkozót

Baranya megye területén élő kistelepülési munkatársak számra szervezett találkozót a Pécsi Egyházmegye március 9-én.

 

 

A kistelepülési munkatársak a plébános atyák munkáját segítik elő, különböző feladatköröket látnak el (közösségvezető, közösségi programszervező, imacsoport vezető, karitász munkatárs, beteglátogató, családlátogató, sekrestyés, hitoktató, igeliturgia vezető, lelkipásztori kisegítő, kántori tevékenység).

A Baranya és Tolna megyei munkatársak évente két képzésen vesznek részt Pécsett, valamint Szekszárdon.

A tavaszi képzést a baranyai munkatársak számára március 9-én tartották a Magtár Látogatóközpontban. Közös imádság és rövid köszöntő után Nyúl Viktor, az egyházmegye pasztorális helynöke a szentgyónásról vezetett elmélkedést, amelyben arra világított rá, hogy a szentgyónás találkozás Istennel, önmagunkkal és a közösséggel.

Arra buzdította a résztvevőket, hogy legyenek szelídebbek magukhoz, törekedjenek a fejlődésre, bocsássanak meg a testvéreiknek, utalva a szeretethimnuszra: amit szeretettel teszünk, az marad meg. Az előadó felhívta a figyelmet az imádság fontosságára is: a munkát és szolgálatot kísérje mindig imádság.

A szünetben a résztvevőknek egymással is volt lehetőségük beszélgetni, tapasztalatot cserélni. A találkozón minden munkatárs tájékoztató anyagot kapott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus időszerű kérdéseiről, valamint az Egyházmegye főbb programjairól 2019-ben. A képzés szentségimádással zárult a Corpus Christi kápolnában.

A Pécsi Egyházmegyében 2019-ben 303 településen összesen 249 világi kistelepülési munkatárs és 54 klerikus (diakónus vagy pap) teljesít szolgálatot.

A cél egy olyan együttműködési rendszer fenntartása, amely kézzelfoghatóan segíti a plébánosok munkáját, valamint az Egyházmegye pasztorális tervében meghatározott feladatok megvalósítását az evangelizáció, a szeretetszolgálat, a közösségek és a liturgia területén. A gyakorlatban a munkatársak a legkülönbözőbb területeken állnak helyt, feladataik közé tartozhat a templom nyitása, zárása; a templomkert rendben tartása, de szervezéssel, kapcsolattartással is foglalkoznak, van közöttük, aki beteget látogat, rászorulókon segít, vagy éppen kántori szolgálatot lát el.

A Tolna megyei kistelepülési munkatársak március 23-án találkoznak Szekszárdon.

Forrás: Pécsi Egyházmegye