A kisebbeknek nem jut kő mostanában
2008. augusztus 14. csütörtök 21:32

Egy olvasónk arról értesítette szerkesztőségünket, hogy bár szeretett volna követ vásárolni az egyik baranyai bányában, nem szolgálták ki. A kozármislenyi építési vállalkozó szerint nincs egyedül ezzel, úgy tudja, a helyi kis- és középvállalkozókat azért utasítják el, mert minden követ az autópálya építéshez szállítanak.
Egy pécsi fuvarozó szintén erről tájékoztatta szerkesztőségünket: vele is többször előfordult, hogy bizonyos méretű és típusú kövekből nem vásárolhatott - ő is úgy tudja, hogy azért, mert jó előre lekötötték a bányák kapacitását a sztrádaberuházók.
A Kóka-Kő Kft. komlói bányaüzemének vezetője, Pozsár Sándor ellenben állítja, minden kisvállalkozás igényét ki tudják elégíteni, hozzátéve, hogy az autópálya-építés egyes bányák kapacitását valóban leköti, de a komlói esetében nem ez a helyzet.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy az EKF-projektek, illetve az ahhoz kapcsolódó útfejlesztések, valamint az M6-os két szakaszának munkálatai miatt elképzelhető, hogy 2009-ben náluk is lesznek fennakadások.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...