A horvát-magyar határszakasz rendjéről tanácskoztak
2020. február 16. vasárnap 19:10

A Helyi Vegyesbizottság ülésén a magyar és a horvát küldöttség az államhatár rendjéhez kapcsolódó eseményeket tárgyalta meg.
A 3. számú határszakasz magyar-horvát Helyi Vegyesbizottsága 2020. február 14-én Eszéken tartotta meg az éves rendes ülését, amelyen a korábbi értekezlet óta eltelt időszak határrendsértéseit és határrendi eseményeit tárgyalták meg.
A két ország küldöttségének elnökei - Dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány és Dubravka Vilhelm, az Eszék-Baranyai Rendőr Igazgatóság határrendészeti igazgatója - egyetértettek abban, hogy a közös határszakaszon szilárd a rend, a helyi és területi rendőri szervek közötti együttműködés pedig példaértékű.
Az értekezleten részt vett Bece Ladislav, az Eszék-Baranyai Rendőr Igazgatóság vezetője is, aki a Baranya megyei rendőrfőkapitánnyal arról is megállapodott, hogy a jövőben szélesíteni fogják az együttműködést, így a már hatékonyan működő bűnügyi információcsere mellett a közlekedésrendészeti és közrendvédelmi szakterületek munkatársai is bekapcsolódnak a közös munkába.
Ennek első lépéseként a magyar fél meghívta tapasztalatcserére a horvát rendészeti szakterület képviselőit.
Az ülést követően a horvát küldöttség elköszönt a Helyi Vegyesbizottság magyar küldöttségének korábbi elnökétől, Dakos József rendőr dandártábornoktól, aki mintegy 18 évig volt a magyar küldöttség vezetője.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Ismét az első negyvenben a...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...

