A belügy spiclijei a pécsi sportolókat is megfigyelték, célkeresztben voltak a focisták és a kosarasok

A megfigyelések, besúgások világa természetesen a sport területét sem kerülhette el. Ezek egy része megmaradt papíron, de több csupán a szájhagyományok útján maradt fenn. Bár részletes dokumentumok nincsenek, vagy csupán hiányosak, ám a most következő részletek teljesen hihetőek, semmi túlzás sincsen bennük. A kosárlabdázók, illetve a labdarúgók sem úszhatták meg a rendszert. A Pécsi Dózsa, a Pécsi VSK, meg a Pécsi MSC játékosai egyaránt megfigyelés alatt álltak.
 

A Pécsi Dózsa az 1950-es évektől belügyi klub volt. Hogy ott akadtak besúgók, az senki számára nem lehetett kétséges egy másodpercig sem. A futballcsapat 1970-ben kijutott a nemzetközi porondra. Első idegenbeli meccsét a „baráti" Romániában játszotta le az együttes, az Európai Városok Kupája (EVK) keretein belül. A találkozóra Craiova városában került sor, a vendéglátók 2-1-ra győztek, bár ez jelen esetben teljesen lényegtelen.

A mérkőzésre vezető út előtt a labdarúgók tudomásul vették, talán még nevetgéltek is rajta, hogy lesz egy civil ruhás útitársuk is a buszon. Mindezt nem volt nehéz észlelniük, hiszen a sportemberek ismerték az edzőket, a sportvezetőket. A sofőr tekerte a kormányt, csupán egyetlen személy maradt, akinek a szerepe kérdéses lehetett. Ott ült a vezető mellett, tehát erősen figyelt, de inkább megfigyelt.

Mivel a szervezés rossz volt, a dózsások egy olyan határállomáson akartak átlépni a szomszédos országba, ahol autóbusz nem mehetett keresztül, a kor szabályainak megfelelően. Ezért hatalmas kerülő várt rájuk. A román útviszonyok ráadásul kimondottan rosszak voltak, így nagyon lassan haladt a küldöttség. Amikor már mindenki módfelett unta a zötykölődést, elcsigázott volt a védelem meg a támadósor is, a belügyes törekedett a helyzet megoldására.

Borzasztó messze, a távolban világított valami gyatra fényecske. A „vendég" nem jött zavarba. Hátraszólt a focistáknak. „Nyugodjanak meg elvtársak, azok ott, messze, már Craiova fényei." Mikor elvergődtek odáig, akkor derült ki, valami villanytelep egyetlen lámpácskája fogadta őket. Attól kezdve vált Pécsett szállóigévé futballkörökben, ha valakinek fogalma sem akadt a dolgok állásáról, hogy „azok ott már Craiova fényei".

A Pécsi VSK kosárlabdázói az 1980-as évek elején eljutottak egészen a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) innen nézve távoli, délnémet városaiba is, hálókocsis úton. A saját vagonjukat örökké rákapcsolták bármilyen másik szerelvényekre. A kosarasokkal utazott a sportért is felelős vállalati párttitkár. Neve ismert, de mert már elhunyt, nem lenne sportszerű megnevezni. Nyilván írt jelentést is, ám az ideológiai képzés szintén hozzá tartozott.

Egyszer a vonat úgy állt meg egy állomáson, hogy az utolsó kocsi - pont a pécsieké - a sorompónál várakozott, az úton meg autók álltak, mindkét oldalon. Ekkor helyezte magát szolgálatba a „potyautas". „Elvtársak, itt látnak luxusautókat, de higgyék el, ez csupán a felszín. Belül rothad az egész rendszer, a kapitalizmus". Hazafelé, a vámnál aztán a politikai mentornak volt legjobban megtömve valamennyi bőröndje, a beszerzett cuccok okán.

Képünk illusztráció.

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com