Günter Paulival nyílt meg a pécsi közgáz nyári egyeteme
2012. július 06. péntek 11:49

Zebracsíkos házak? Miért nem egyenlő a „biológiailag lebomló" és a „megújuló" a fenntarthatóval? Hogyan tehető sikeressé a helyi, ami globálisan nem versenyképes? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a július 6-án 10 órakor Günter Pauli nyilvános előadásával kezdődött Kék Gazdaság Nyári Egyetem a pécsi közgázon.
A PTE Közgazdaságtudományi Kara évek óta a fenntarthatóság elkötelezett híve. Nem csak elméletben, de konkrét lépésekkel is igyekszik a Kék Gazdaság nemzetközi szinten is innovatív koncepcióját - mely a helyi nyersanyagok hulladékmentes hasznosításán, valamint természeti folyamatok gazdasági interpretálásán alapul - széles körben meghonosítani. Egy korábbi konferencia és a Kék Gazdaság Innovációs Klaszter megalapításának sorába illeszkedik az idei évben megrendezésre kerülő Kék Gazdaság Nyári Egyetem, amely szintén e gondolatkörre építi fel tematikáját.
A kék koncepció jelentőségét jelzi, hogy a nyári egyetem nyitóelőadását jegyző Gunter Paulit ez irányú tevékenységéért a Nobel-díj várományosok között tartják számon, Kék Gazdaság című, nagysikerű könyvét pedig a Római Klub 2009. évi jelentéseként fogadták el. A neves külföldi előadók jelenléte és a résztvevők származási országainak sokszínűsége szintén jól mutatják a téma iránti nemzetközi érdeklődést.
A nyári egyetem nem csupán a részvevők számára jelent hasznos tapasztalatokat. Mivel az innovatív projektek helyi megvalósíthatóságának vizsgálata is a tematika részét képezi, így a városi hasznosíthatóság pécsi problémák kezelésére - Zsolnay Negyed is kézzel fogható megoldási javaslatokkal szolgálhat.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

