Fülről töltődő mobiltelefon a pécsi közgáz nyári egyetemén
2012. július 05. csütörtök 14:42
Zebracsíkos házak? Fülről töltődő mobiltelefon? Miért nem egyenlő a „biológiailag lebomló" és a „megújuló" a fenntarthatóval? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a július 6-án 10 órakor Günter Pauli nyilvános előadásával kezdődő Kék Gazdaság Nyári Egyetem a pécsi közgázon.
A PTE Közgazdaságtudományi Kara évek óta a fenntarthatóság elkötelezett híve. Nem csak elméletben, de konkrét lépésekkel is igyekszik a Kék Gazdaság nemzetközi szinten is innovatív koncepcióját - mely a helyi nyersanyagok hulladékmentes hasznosításán, valamint természeti folyamatok gazdasági interpretálásán alapul - széles körben meghonosítani.
Egy korábbi konferencia és a Kék Gazdaság Innovációs Klaszter megalapításának sorába illeszkedik az idei évben megrendezésre kerülő Kék Gazdaság Nyári Egyetem, amely szintén e gondolatkörre építi fel tematikáját.
A kék koncepció jelentőségét jelzi, hogy a nyári egyetem nyitóelőadását jegyző Gunter Paulit ez irányú tevékenységéért a Nobel-díj várományosok között tartják számon, Kék Gazdaság című, nagysikerű könyvét pedig a Római Klub 2009. évi jelentéseként fogadták el. A neves külföldi előadók jelenléte és a résztvevők származási országainak sokszínűsége szintén jól mutatják a téma iránti nemzetközi érdeklődést.
A nyári egyetem nem csupán a részvevők számára jelent hasznos tapasztalatokat. Mivel az innovatív projektek helyi megvalósíthatóságának vizsgálata is a tematika részét képezi, így a városi hasznosíthatóság pécsi problémák kezelésére is kézzel fogható megoldási javaslatokkal szolgálhat.
Forrás: PTE KTK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...