Dr. Nemeskéri Zsolt az új dékán a PTE felnőttképzési karán
2012. június 29. péntek 15:54

A Pécsi Tudományegyetem rektora, Bódis József 2012. július 1-től négy éves időtartamra dr. Nemeskéri Zsolt egyetemi docenst bízta meg a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (FEEK) dékáni feladatainak ellátásával. Mint ismeretes, Dr. Koltai Dénes mandátuma lejárt, így ő hét év után adta át a dékáni láncot utódjának.
Az új dékán tervei között a FEEK hagyományos képzési területeinek megerősítése és új képzési irányok kijelölése is szerepel. Az egyetemi stratégiával együtt formálódó programban hangsúlyos elem a felsőfokú szakképzések és az alapképzések gyakorlati ismereteinek bővítése, a mesterképzéshez kötődően a kutatási tevékenységek megerősítése. Hosszabb távon cél a doktori iskola alapítása, ezt azonban több doktori program beindításával is elő szeretnék készíteni. A kar kiemelkedő színvonalú infrastrukturális adottságaira építve gyakorló művelődési ház létrehozását tervezi az egyetem Szántó Kovács János utcai épületében.
Dr. Nemeskéri Zsolt 1973-ban született Pécsett. A Janus Pannonius Tudományegyetemen 1996-ban közgazdász, 1997-ben humán szervező egyetemi diplomát szerez. Első munkahelye az OTP Bank, ahonnan oktatóként tért vissza az egyetemre 1998-ban. PhD doktori címét 2003-ban ugyancsak Pécsett védte meg, habilitációt 2010-ben tett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen. Legutóbb a PTE FEEK Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének igazgatói pozícióját töltötte be, tanszékvezető egyetemi docensként. Nős, négy gyermek édesapja.
Képünkön: Dr. Koltai Dénes (jobbra) átadja a dékáni láncot utódjának, Dr. Nemeskéri Zsoltnak.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...

