A hosszú élet titkáról is vallanak a kutatók a PTE-n
2012. szeptember 24. hétfő 11:17
A hosszú élet titkára kíváncsi látogatókat is várja szeptember 28-án a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Kutatók éjszakája rendezvénysorozaton.
Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az intézmény ötödik alkalommal kapcsolódik a hagyományos, szeptember negyedik péntekén sorra kerülő tudományos-szórakoztató eseményhez, amelyre ezúttal 90 oktatója 60 programmal, köztük előadásokkal, bemutatókkal, vetélkedőkkel, kiállításokkal készül.
A természet-, a bölcsészet- és az orvostudományi kar, valamint a szekszárdi Illyés Gyula kar épületeiben az érdeklődők találkozhatnak az ezúttal "hétköznapi nyelven" beszélő kutatókkal, ismerkedhetnek munkájukkal, kipróbálhatják eszközeiket, találmányaikat.
Az egyik fő téma az öregedésbiológiai folyamatokba való betekintés, a hosszú élet titkának vizsgálata lesz az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évéhez köthetően. E körben esik szó az érzékszervi öregedés kimutatására szolgáló eljárásokról, s egyebek mellett az öregedés során az agyban, valamint az izomerőben bekövetkező változásokról.
Érdekes, hasznos információk szerezhetők a vegyészetről, a vegyszerekről, a mikroszkopikus lényekről, a hullámokkal végzett konyhai kísérletekről, s arról is, hogyan befolyásolják az életünket az energiastratégiák. A táplálkozással összefüggésben érdeklődésre számot tartó témának ígérkezik a csokoládé, a "szárnyakat adó" energiaitalok, a különleges szőlőfajták és az adalékanyagok is.
A kutatók éjszakáján kiderülhet, mekkora a küzdősportos akciófilmek valóságtartalma, van-e fenntartható banki fejlődés, miért nem tudnak a matematikusok sem aranyat csinálni, mik voltak az udvari-főúri reneszánsz ételkészítés fő módozatai, s valóban olyan trendik-e a sztárok, mint amilyennek tűnnek.
Az egyetem ezek mellett éjszakai szertári találkát, botanikuskerti sétát, középkori párviadalt szervez, továbbá 16-17. századi edénytörténeti és derült idő esetén csillagászati bemutatót is tart.
Az eseményről részletes információk a www.ttk.pte.hu vagy a www.kutatokejszakaja.hu/2012/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&hely=12 oldalon találhatók.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

