25 éve zajlik színházi képzés a PTE-n
2012. március 23. péntek 08:22
Ebben a tanévben van 25 éve annak, hogy Bécsy Tamás (1928-2006) színháztudós a Janus Pannonius Tudományegyetemen megalapította a dráma „C" szakot, azzal a céllal, hogy a dráma és a színház iránt érdeklődő hallgatók - főszakjuk/szakjaik mellett - plusz ismeretekhez jussanak a színháztörténet és -elmélet, valamint a színházi gyakorlat területén.
Az 1990-es évek elején színházi specializációvá alakult a program, majd a 2000-ben létrejött Pécsi Tudományegyetemen a BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékén ebből a specializációból alakult ki - a bolognai rendszerre való áttéréssel - a magyar szakos alapképzésben (BA) a színháztörténet szakirány, a mesterképzésben (MA) pedig a színháztudomány szakirány.
A 25 éve alapított képzés jubileuma alkalmából rendezett kétnapos, március 23-án és 24-én tartandó konferencia keretében a kortárs színháztudomány magyar képviselői tekintik át a szakterület aktuális kérdéseit. A meghívott teatrológusok pénteki plenáris előadásai mellett teret kapnak a színházzal foglalkozó doktori iskolai hallgatók is, akik a szombati szekcióban mutathatják be saját kutatási eredményeiket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

