Országszerte mintegy 180 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak

Országszerte mintegy 180 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.     A szóvivő elmondta, főként az elöntött pincék, illetve lakóingatlanok adtak munkát kollégáinak, de elakadt jármű és fakidőlés miatt is be kellett avatkozniuk. A legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt péntek éjfélig. Van ahol még most is dolgoznak a tűzoltók - fűzte hozzá. A...

Egyetlen új áldozatot sem szedett a járvány Magyarországon

Egyetlen új áldozatot sem szedett a járvány Magyarországon 11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4138 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.    Az elmúlt 24 órában nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 578 fő, 2681-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 879 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 174 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé,...

Elmarad az Anna-bál, de a Balatonfüredi Prímásversenyt megtartják

Elmarad az Anna-bál, de a Balatonfüredi Prímásversenyt megtartják Bár az Anna-bál elmarad, a 8. Balatonfüredi Prímásversenyt az Anna Fesztivál keretében július 21-én és 22-én megtartják. A versenyre a hagyományos magyar népzenét játszó 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják július 6-ig - tájékoztatta pénteken az MTI-t a rendezvény szakmai felelőse.     Az Anna-bál a járványhelyzet miatt elmarad, mivel nem tudták volna a megszokott színvonalon megrendezni, de a 8. Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit július 21. és 25. között megtartják Balatonfüred városa és a Hagyományok Háza szervezésében. A prímásversenyen kívül...

Nyáron is ingyen utazhatnak...

Nyáron is ingyen utazhatnak vonaton az iskolás csoportok Nyárra is kiterjesztik az általános és középiskolai csoportok tanítási időben biztosított díjmentes vasúti utazási...

Újabb, a határkerítés alatt...

Újabb, a határkerítés alatt ásott migránsalagutat fedeztek fel a rendőrök - Videó! Lezárták és betemetik a rendőrök azt az alagutat, amit szerdán találtak a déli határnál, Katymár közelében. Ez már a negyedik...

Mindössze néggyel nőtt az...

Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és néggyel, 4127-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. ...

Nézze meg, milyen lesz az...

Tovább melegszik az idő, de a sok napsütés mellett ismét több csapadék várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. ...

Elkészült az első hazai...

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön...

Kilenccel emelkedett a...

Elhunyt egy 39 éves krónikus beteg, és kilenccel, 4123-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. ...

Az olcsó használt autók iránt nőtt a kereslet

Az olcsó használt autók iránt nőtt a kereslet Június eddig eltelt időszakában a tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a használt autók iránt, leginkább az 500 ezer forint alatti kocsik iránt nőtt a kereslet - közölte a Használtautó.hu csütörtökön, saját adatai alapján.     A havonta 2,1 millió látogatót regisztráló portál statisztikái szerint március 18-a volt a hazai használtautó-piac mélypontja, ekkor az előző évi keresések felét sem indították el az oldalon. Áprilisban a keresések száma 26, májusban 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Június eddig eltelt napjaiban ugyanakkor az előző...

Egészséges újszülöttet hagytak a babamentő-inkubátorban

Egészséges újszülöttet hagytak a babamentő-inkubátorban Egy egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő inkubátorban csütörtökön.     A kórház az MTI-vel tudatta: az inkubátor 0 óra 10 perckor jelzett, és a személyzet azonnal intézkedett. A Perinatális Intenzív Centrum (PIC) munkatársai vették gondozásba a gyermeket. A 44 centiméterrel és 2160 grammos súllyal született kisfiúnak a kórház dolgozói a Hajnal Ákos nevet adták. A kórház tájékoztatása szerint a kisfiú bizonyára nem intézményi körülmények között született, ennek ellenére jól...

Távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, Hamar Zsolt

Távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, Hamar Zsolt Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel.     A közleményben felidézik, hogy Hamar Zsolt 2017 tavaszán vette át a Nemzeti Filharmonikusok szakmai vezetését. Nem volt könnyű dolga, hiszen olyan nagy elődök nyomdokaiba kellett lépnie, mint Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiro és Kocsis Zoltán. Hamar Zsolt a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja, Kocsis Zoltán halála után állt a zenekar élére, szakmai...

Zárul egy kiskapu,...

Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón ...

Tovább melegszik az...

Éjszaka gyengén és közepesen felhős területek egyaránt lesznek, nyugaton és északkeleten lehet több a felhő, hajnalban a nyugati határnál zápor előfordulhat.    Csütörtökön...

750 magyar település...

750 magyar település rendelője újul meg  Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program...

Hárman meghaltak, héttel...

Mindössze 7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4114 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.   Elhunyt 3 krónikus beteg, ezzel...

Hihetetlen: szerdán lehet,...

Éjszakára keleten a felhők jobbára feloszlanak, ugyanakkor főleg a Tiszántúlon maradhatnak erősebben felhős körzetek is, míg a Dunántúlon felhőtlen lesz az ég. Számottevő csapadék már nem...

Idén a világhálón rendezik...

Idén a világhálón rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Idén online rendezik meg a Múzeumok éjszakáját: szombaton filmekkel, nyereményjátékkal és kvízzel is várják a látogatókat a...

Hárommilliárdos kerettel indul el a nyári Diákmunka program

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.     Schanda Tamás hozzátette, a tanulók a programban két típusú - önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott - diákmunkára...

A városi parkokban sem lehet nyugtunk a kullancsoktól

A városi parkokban sem lehet nyugtunk a kullancsoktól Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni: ha időben eltávolítják a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.     A kullancsveszélyre hívják fel a figyelmet a szakemberek: egyes területeken már minden második kullancs hordozza a Lyme-kórt, ezerből egy pedig az agyvelőgyulladás kórokozóját. Nagyon nagy mennyiségben vannak jelen a kullancsok a természetben - hangsúlyozta Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos...

Pécsről is indulnak júliustól vonatok Horvátországba

Pécsről is indulnak júliustól vonatok Horvátországba Júliustól számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma - közölte a MÁV kedden.     A vasúttársaság honlapján közzétett közlemény szerint a járatokról egyeztetnek a külföldi vasútvállalatokkal, a technológiai előkészületek folyamatban vannak. A vasúttársaság felidézi, a járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-Start nemzetközi utasforgalma, az utazási kedv fokozatosan visszatér, egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt. Felhívják a figyelmet...