Várandós nőtt hagyott sorsára egy balesetező kamionos
2020. október 09. péntek 09:52

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy lengyel kamionsofőr ellen, aki árokba sodort egy autót, majd sorsára hagyta a felborult járműben ülő várandós nőt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a 62 éves férfi szerdán az M2-es autóúton a belső sávból átsorolva nekiütközött a 45 éves nő autójának, amely az útmenti árokba sodródott és felborult.
A kamionos megállt, néhány percig tétlenül nézte, ahogyan a nő egy időközben megálló férfi segítségével próbál kikászálódni a roncsolódott járműből, majd visszaült a volán mögé, és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A nő könnyű sérülést szenvedett, születendő gyermekének nem esett baja - tették hozzá.
A balesetet az arra haladó váci rendőrkapitány is látta, megállt, segített az asszonynak, majd a kamionról leírást adott kollégáinak, akik nem sokkal később Rétságnál elfogták a sofőrt.
A férfi kihallgatásán azt állította, hogy nem érzékelte az ütközést, és nem érezte magát felelősnek a balesetért.
Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri