Igen hűvösek lesznek a hajnalok a hétvégén
2020. október 08. csütörtök 20:10

Napközben 20 Celsius-fok körül, hajnalban többfelé 5 fok alatt alakul a hőmérséklet a hétvégén. Kezdetben napsütéses, aztán felhősebb, vasárnapra többfelé esős idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 2-8 fok lesz. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő.
Szombaton a gomoly-, illetve vastag fátyolfelhő mellett általában több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
Napközben nem várható csapadék, de estétől nyugaton, északnyugaton néhol már eshet. Sokfelé megélénkül, majd estétől az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik a szél.
A minimumhőmérséklet 3-10, a maximumhőmérséklet 17-22 fok között alakul.
Vasárnap az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, de főleg keleten helyenként lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok. A nyugati és a középső országrészben többfelé számítani lehet esőre, záporra, keleten csak helyenként valószínű csapadék.
A Dunántúlon több helyen megerősödik, máshol megélénkül az északkeleti szél.
A legalacsonyabb hőmérséklet 4-11, a legmagasabb hőmérséklet általában 15-22 fok között alakul, de az északnyugati tájakon ennél hűvösebb lehet az idő - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri