Rémhírek miatt bőrfejűektől félnek a miskolci romák
A dokumentum szerint Miskolcon és környékén olyan "kör sms-ek formájában eljuttatott információk láttak napvilágot, amelyek azt feltételezik, hogy skinhead és más csoportok fenyegetést jelentenének roma családokra". A rendőrség adatai szerint ezek az információk alaptalanok, valódiságukat nem támasztja alá semmilyen tény. A valótlan hírek azonban az érintett területeken olyan szélsőséges indulatokat gerjesztettek, amelyek magukban hordozhatják az esteleges helyi konfliktusok, atrocitások kialakulását - olvasható a tájékoztatóban.A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét,...Csáky írásban is bejelentette távozását
Szili Katalin az információt megerősíteve elmondta: a politikus reggel vitte be a házelnöki titkárságra az erről szóló dokumentumot. Hozzátette: Csáky András a levélben jelezte, független képviselőként is maradna jelenlegi bizottsági helyén, az egészségügyi bizottságban.Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett arra: mivel így 10 fő alá csökkent az MDF frakció létszáma, három nap múlva megszűnik a párt képviselőcsoportja. Ha ezt addig a frakcióvezető nem jelenti be, akkor csütörtökön a házelnök állapítja azt meg. (Kivéve, ha a következő három napban egy független képviselő csatlakozik...30 milliárd forintot lehetne megspórolni
A lap birtokába jutott dokumentum szerint az új szisztéma bevezetése legkorábban az április havi teljesítményekre vonatkozóan lehetséges, aminek alapján július hónapra számolják el a teljesítménydíjat.A járóbeteg- és aktív fekvőbeteg-szakellátás, valamint a laboratóriumi munka esetében a korábbi összeg 70 százalékára számíthatnak fixen a szolgáltatók. A fennmaradó, úgynevezett lebegtetett összeg nagysága az igénybevételtől függ. Az előterjesztés szerint a gyógyszerellátás esetében a normatív 85 százalékos támogatási kulcsot 80 százalékra szeretnék csökkenteni. Az átlagos térítési...Életveszélyesen fenyegettek...
Mint a lap megtudta, a pap azzal vívta ki a helyi roma közösség haragját, hogy elterjedt az a - később bebizonyosodott, hogy valótlan - hír: magyar gárdás összejövetelt szervez március...Górcső alatt a reformok...
A lap szerint a dokumentum bírálja az ellenzék egyes pártjait, amelyek populista politikájukkal átmenetileg megakadályozták a reformokat.A Szekeres Imre elnökhelyettes által jegyzett, a...Hétfőn már napos időre van...
Várható időjárás hétfő estig:Hétfőn már sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb időnként növekszik meg a felhőzet. Keleten eleinte lehet még kisebb eső, zápor. Az északira, északnyugatira..."Budapest nem magyar,...
A szónok szerint a magyarságnak harmadikutas választ kell adnia a krízisre, mégpedig egyetlen megmaradt kincsünkkel, a magyar földdel: ki kell azt osztani a megművelni hajlandó, több...Kiszorították az embereket...
A könnygáztól többen rosszul lettek a csoport tagjai és a rendőrsorfalban állók közül is. Morvai Krisztinát, a Jobbik európai parlamenti listavezetőjét és Gaudi-Nagy Tamás ügyvédet is...Morvai Krisztina:...
Morvai Krisztina a helyszíni parancsnoknak azzal érvelt, hogy bejelentett rendezvény helyszínén vannak, így indokolatlan az intézkedés. Az MTI tudósítója azt hallotta - és ezt a Jobbik...Gyurcsány: merjünk örülni a nemzeti ünnepen
Hangsúlyozta: Magyarország szabad és független, a világ legerősebb katonai-politikai szövetségének tagja és az európai közösség egyenrangú tagja is. Gondolják, akarhatott bárki ennél többet 1848-ban? - tette fel a kérdést, majd azt mondta, "kiugrottak volna a bőrükből" a márciusi ifjak, ha mindezt tudhatták volna.Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: baj meg gond annyi, mint a tenger, de a gondokra ott van az ünnepeken kívüli maradék, nagyjából 360 nap. Mint mondta, a nemzet ünnepét sokan várják és sokan tartanak is tőle, de az embereken múlik, hogy úgy tesznek-e mintha ez...Toroczkai Lászlót is előállították a rendőrök
A csoport a Magyar Önvédelmi Mozgalom Alkotmány utcai rendezvényéről ment át a Bazilikához.A Szent István téren hozzávetőleg kétszáz rendőr van.A Hercegprímás utcánál, a Bazilika sarkánál kisebb lökdösődés alakult ki, majd a tömeg megpróbált áttörni a rendőrsorfalon - sikertelenül. A rendőrök egy embert spray-vel lefújtak, Toroczkai Lászlót pedig kivezették a térről.Jobbik: nemzeti egyletekre van szükség
A rendezvényt a fővárosi Deák Ferenc téren tartották négy-ötezer szimpatizáns előtt. Sokan árpádsávos zászlókkal érkeztek, és az eseményen részt vettek a párt által létrehívott Magyar Gárda tagjai is.A pártelnök azt kérte, hogy minden szimpatizánsuk fogjon össze öt-hat barátjával, alapítsanak nemzeti egyleteket, és minden egyletből egy ember jelentkezzen be az erre szolgáló honlapra. Hozzátette, hogy ismerőseivel közösen ő már megalapította a Szent László Nemzeti Egyletet.A pártelnök hangot adott annak a véleményének, hogy az ország eladósodása a kormány és a jegybank...Csurka: a válság a harmadik...
A szónok szerint a magyarságnak harmadikutas választ kell adnia a krízisre, mégpedig egyetlen megmaradt kincsünkkel, a magyar földdel: ki kell azt osztani a megművelni hajlandó, több...Homokháti Emlékház nyílt...
Talán az utolsó pillanatban, de sikerült összegyűjteni azokat a régi emlékeket, használati tárgyakat, bútorokat, amelyek bemutathatják az egykori szegedi Alsó-tanyaközpontot és az itt...Vízelvezető árokba fulladt...
Egy arra járó talált rá a szerencsétlenül járt emberre, aki fejjel lefelé feküdt a vízzel teli árokban - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kocsi Tünde...Orbán: milliók életét...

Megkezdődött a Fidesz...
A Dísz téren felállított tető nélküli színpad környékén a szakadó esőben is több ezren gyűltek össze. A térről kivezető utcákon is sokan állnak esernyőkkel és nemzeti zászlókkal.A Fidesz...Budaházy Györgyöt is...
A Hősök teréről két embert azért állítottak elő, mert a rendőrök szerint intézkedés alá vonták őket, de ennek ellenére meg akarták zavarni az ott zajló rendezvényt. A Március 15. téren...Megtiltott a rendőrség két demonstrációt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bejelentésben az állt, hogy Toroczkai 17 órától 24 óráig két helyszínen, a Liszt Ferenc téren és a Corvin közben akar demonstrálni.A BRFK mindkét demonstráció megtartását megtiltotta, mivel a gyülekezési jogról szóló törvény értelmében "a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére felhívást, valamint nem járhat mások jogainak sérelmével" - tartalmazza a közlemény, amely arra nem tér ki, hogy pontosan mivel valósulhattak volna meg ezek.Kósa Lajos: forradalmat kell csinálni
A rend, a tisztesség, a becsület forradalmát kell újra kivívni, mert erkölcsi megújulás nélkül nincs más Magyarország. Ahhoz, hogy Magyarország újra a szolidaritás földje legyen, újrakezdésre, új kormányra van szükség - mondta Kósa Lajos."Semmi nem fáj a becsületes ember szívének annyira, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik a veszély elhárítására" - idézte Kossuth Lajos szavait az Fidesz alelnöke, párhuzamot vonva a mai helyzettel.Kósa tragikomikusnak nevezte, hogy míg 1848-ban és 1956-ban "a népek elismerését vívtuk ki", most, 19 évvel a rendszerváltás...Gyurcsány: hasonlóak a kihívások, mint 1848-ban
A miniszterelnök szerint a világgazdasági válság fenyegetésében meginogni látszik a szabadság, egyenlőség, testvériség "véráldozattal szentesített" európai egysége, pedig a közös problémákat csak közös erővel, egységes akarattal lehet megoldani.Az MTI-hez is eljuttatott levelében úgy fogalmazott: az idei március 15. nagy kérdése, hogy magyarként és európaiként helyt tudunk-e állni és meg tudunk-e erősödni a vért ugyan nem, de áldozatokat mindenképpen követelő válság idején, és vajon Európa megőrzi-e 1848 vívmányait, vagy zárójelbe teszi a testvériség eszméjét.Gyurcsány...
« Előző
34965 | 34992 | 35019 | 35046 | 35073 | 35100 | 35127 | 35154 | 35181 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...