Fidesz: csak ígérgetnek a hiteleseknek

Fidesz: csak ígérgetnek a hiteleseknek A politikus közleménye szerint "nem hangzatos nyilatkozatokkal, kommunikációs blöffökkel, hanem valódi, a Fidesz által már korábban javasolt döntésekkel lehet segíteni a nehéz helyzetbe került családokon". Az MSZP és kormánya erre a segítségre képtelennek bizonyult - tette hozzá. A Magyar Nemzet szombaton megjelent számában azt írta: alig van olyan bajba jutott adós, aki hozzáfér az állam által mentőövként odadobott áthidaló hitelhez; néhány bank több mint két hét alatt sem volt képes bevezetni ezt a szolgáltatást.Kiss Sándor, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete...

Lendvai: az MSZP nagyobb sebességre kapcsolt

Mint mondta, végéhez közeledik a 2010-es országgyűlési képviselőválasztás jelöltjeinek kiválasztása: az egyéni választókerületi jelöltek túlnyomó többsége megvan, szeptember 30-ig pedig a megyei listákat is összeállítják a szervezetek. Közölte, az MSZP országos listáját a november végére, december elejére tervezett kongresszus fogadja el, a párt legfelső döntéshozó testülete dönt a választási programról, és az azt megvalósítani akaró miniszterelnök-jelölt személyéről is.Emlékeztetett arra, hogy a kongresszuson dönthetnek arról az alapszabály-módosításról is, amely lehetővé teszi a...

Négy országból negyven citerás játszik együtt Pakson

Paksról és három testvérvárosából 10-10 diák készül fel négy napon át a közös koncertre. A citerákat Paks önkormányzata ajándékozta korábban egy kézdivásárhelyi, egy galántai és egy viski középiskolának - mondta el az MTI-nek Herczeg József. A paksi önkormányzat nemzetközi kapcsolatokat koordináló tanácsnoka vetette fel, hogy a négy város állítson fel egy alkalmi citerazenekart. Herczeg József elmondta, hogy az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai testvérvárosokban élő magyar gyerekek korábban nem játszottak citerán, ezért Paks abban is igyekezett segítséget nyújtani, hogy...

Retkes Attila nem akar Kóka...

A pártelnök azt mondta, miután Kóka János nem is válaszolt azokra a felszólításokra, amelyekben azt kérték, hogy mondjon le a frakcióvezetői posztról, "tudomásul vesszük, hogy az...

Törött csigolyával vitték...

Az orvos az eset részleteiről bővebb információval nem tudott szolgálni, a helyszínt sem ismerte, ahol a fiatal megsérült. A szolgálatvezető szerint a fiú a súlyos sérülés ellenére...

Egy 79 éves férfit oltottak...

 A háziorvos, aki pénteken 31 felnőttnek adta be a pilisborosjenői Omninvest Kft. gyártotta vakcinát, elmondta, hogy a tervek szerint Veszprémben és Pilisvörösváron 100-100 önkéntest...

Meleg, napos, nyári időre...

Várható időjárás szombat estigSzombaton az időnként erősen megnövekvő felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű. Kezdetben néhol élénk lesz az északnyugati...

Jövő héten egyeztet újra...

A jövő szerdai kormányülés után találkozik ismét a kormányfő az MSZP-frakció tagjaival, köztük a munkacsoportvezetőkkel és a raportőri csoportok tagjaival, hogy a 2010-es büdzséről...

Szándékosan tartják vissza...

Úgy tűnik, mintha valamilyen "központi lassítás" állna ennek hátterében, holott az Európai Unió célja ezeknél a forrásoknál éppen a helyben döntés és a helyben történő gyors...

Őssejtügy: újabb két gyanúsítottat hallgattak ki

A gyanú szerint a két magyar állampolgárságú nő asszisztensként segítette az amerikai-ukrán állampolgárságú professzor és a magyar állampolgárságú orvos tevékenységét az illegális őssejtkezelések vonatkozásában - olvasható az NNI közleményében. A két asszisztens a korábban már meggyanúsított orvosok közvetlen irányítása mellett szervezte meg a kezeléseket, beleértve a közvetítést a páciensek és a kezelést végzők között, a kezelés idejének, helyének, a fizetés összegének, módjának megszervezését.Az egyik asszisztens a fentieken túl alkalmanként egészségügyi asszisztensi feladatokat...

Fidesz: 33 milliós végkielégítés Kőbányán is

A Fidesz "szocialista belháborút" lát az ügy mögött, ugyanis - mint Révész Máriusz mondta - az említett cég vezetőjével, a helyi szocialisták egyik tagjával annak idején Andó Sándor kötött menedzserszerződést, később azonban a munkaviszony megszüntetését is ő "erőltette". Andó Sándor jelenleg is a kőbányai MSZP választmányi elnöke, a BKV felügyelőbizottságának tagja és a fővárosi önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának alelnöke - tette hozzá a politikus, aki szerint Andó Sándornak és a helyi szocialistáknak kell megfizetniük az okozott kárt az...

MSZP: válság idején ez arcátlanság

MSZP: válság idején ez arcátlanság A politikus pénteken az MTI-nek elmondta, az OTP több mint 80 milliárd forint, a CIB Bank több mint 20 milliárd forint, az Erste Bank pedig több 10 milliárd forintos profitot ért el az első félévben. "A tisztességes profit a piacgazdaságban elfogadott, sőt magától értetődő, válság idején ekkora mértékű extraprofit, az arcátlanság" - fogalmazott Török, aki szerint ez a hatalmas mértékű extraprofit részben abból is származik, hogy a törlesztőrészletek nem csökkennek, holott az euró és svájci frank árfolyama is csökkent az elmúlt hat hónapban.Török Zsolt utalt arra, hogy...

Újabb gyanús, offshore...

Az internetes újság információi szerint a Dél-Dunántúli Borkultúráért (DDB) Kft. vevője a szekszárdi székhelyű Szekvin Kft. volt. A Szekvint 2008. májusában alapította a Clydena Limited...

Rohamosan nő a fiatal...

A fiatal fertőzöttek száma egyebek mellett azért emelkedik rohamosan, mert évek óta nincs prevenció Magyarországon. A felvilágosító programok elmaradásának következményei pedig most...

Fidesz: vissza kell...

A politikus szerint erre számos jogi, pénzügyi és politikai eszköze van egy kormánynak. Tarthatatlannak nevezte, hogy miközben a központi költségvetés évente 40 milliárd forintot ad a...

Rendőr nem üthet, nem...

Tilos ütést mérni a halántékra, a torokra, a vesékre, illetve a nemi szervekre" - többek között ezzel egészítené ki a rendőrség szolgálati szabályzatát egy most készülő igazságügyi...

Az oktatás a módos családok...

A lap megállapítja, hogy bár az idei évben a tankönyvek nem drágulnak, továbbra is az öt százalékos áfa-kulcsba tartoznak, a taneszközök vásárlása az áfaemelés miatt többe kerül. Az...

Kétszázezres demonstrációt...

Az esemény célja továbbá a kormány ösztönzése olyan érdemi lépésekre, amelyek a cigányság integrációját és tisztességes boldogulását segítik elő.Hankó Vidor, a szervező Magyarországi...

Délen többfelé várható zápor, helyenként zivatar

Előrejelzés az ország területére péntek estig:Pénteken délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, nyugaton, délen többfelé, másutt elszórtan várható zápor, helyenként zivatar, felhőszakadás. Délutántól északnyugat, észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, fokozatosan megszűnik a csapadék. Az időnként megélénkülő északnyugati szelet zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24, 25 fok körül várható.Az időjárási helyzet Európában:A Skandináv-félszigettől a Német-alföldig többközéppontú ciklon örvénylik, melynek...

Pontonról lövik majd fel a tűzijátékot

Budai Bernadett közölte: a klasszikusnak számító kilövési pontok mellett a rakéták egy részét az Erzsébet híd és a Lánchíd között a Dunán hosszanti irányban kikötött vízi színpadrendszerről, egymáshoz rögzített rakétakilövő pontonról lövik majd fel. A technikát csak néhány európai helyszínen vonultatták fel eddig: így például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon.Az augusztus 20-i tűzijáték este 9 órakor kezdődik, és 20 perces lesz. A programsorozat augusztus 19-én kezdődik, szerdán este 9 órától az érdeklődők a "Szent István - Egy ország születése" című történelmi...

"Önkormányzati seriff" áll munkába Polgárban

Az elképzelés szerint az önkormányzat egyfajta közösségi biztonsági védőhálót alakít ki, amelyet erős felhatalmazású, a képviselő-testület vagy a lakosság által közvetlenül választott seriff irányít - tette hozzá a polgármester.Tájékoztatása szerint a települési jegyzőnek alárendelt seriff irányítaná a közterület-felügyelők, a mezőőrök, a természetvédelmi felügyelők, a különféle biztonsági szolgálatok munkáját, s koordinálná az együttműködést a rendőrséggel és a polgárőrséggel.A seriff-rendszer illeszkedik a magyar rendőrség megújításának koncepciójába is - véli Tóth József, aki...