Fidesz: a bankok oldalára állt az MSZP
2009. szeptember 30. szerda 14:02

László Tamás, az ellenzéki párt képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt a kijelentését azzal indokolta: szerinte az MSZP olyan módosító indítványokat nyújtott be a Fidesz és a KDNP hitelkárosultak megsegítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatához, amelyek úgy "legyengítették" az előterjesztést, hogy az már nem segít az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családoknak.
László Tamás bejelentette: az egységes indítványt emiatt nem fogják aláírni, hanem benyújtanak egy újat, amely az eredeti javaslatukra épül.
A Fidesz és a KNDP ebben kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt: legkésőbb október 15-ig terjessze a Ház elé a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítése érdekében szükséges törvénymódosításokat. Javasolták a tulajdonvédelem érvényesítését - hogy a hitelt felvett tulajdonos maga értékesíthesse ingatlanát -, illetve a kockázat- és felelősség megosztás biztosítását minden szerződés esetében.
Mint László Tamás mondta, a hitelkárosultakkal kapcsolatos problémák körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődtek, "a kormány pedig csak beszélt, és semmit nem tett", legfeljebb látszatintézkedéseket.
Közölte: a hitelkárosultak védelméről szóló júniusi törvénnyel a kormány az önkormányzatok "nyakába igyekezett varrni" a hitelkárosultakkal kapcsolatos feladatokat. A politikus úgy véli, hogy ez a lépés alapvetően politikai célzatú, elsősorban a fideszes önkormányzatok továbbgyengítését szolgálja.
László Tamás kommunikációs blöffnek nevezte a Bajnai Gordon miniszterelnök (képünkön) évadnyitó beszédében elmondottakat, miszerint a magyar családok hitelállománya 400 milliárd forinttal csökkent a válságintézkedések és a javuló nemzetközi környezet hatására.
Azt azonban nem vizsgálta senki, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosítása mekkora összeggel terhelte meg az adós családok helyzetét - jegyezte meg, hozzátéve: azt sem vizsgálták, hogy ez a 400 milliárd forint mennyiben tudható be a nemzetközi környezet hatásának, illetve, hogy mi a forint árfolyamjavulásának ára az IMF-es és EU-s hitelfelvételt figyelembe véve.
Szöveg és illusztráció: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Magyarországon is kimutatták a...