Javaslat a hitelkárosultak megsegítésére
A Fidesz-KDNP azt javasolja többi között, hogy alkossanak megfelelő szabályozást a kilakoltatások megelőzéséért. Lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy az adós maga értékesítse ingatlanát adott esetben legalább 6, legfeljebb 12 hónapos moratórium kitűzésével, s szabályozni kell a tartozás átütemezésének lehetőségét, feltételeit is.Az ellenzéki képviselő a témával foglalkozó rendkívüli szociális bizottsági ülés után azt mondta, hogy a szocialisták kezdeményezésére elfogadott állásfoglalás beilleszkedik az eddigiek közé, "időt húz, maszatol, és nem ad megoldást".Civilek kérnek kegyelmet a "temerini fiúk"-nak
A Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjén, Tari Sándoron keresztül átadott levélben - amelyet M. Szabó Imre, mint az Október 23. Bizottság kurátora írt alá - arra kérik Sólyom Lászlót, hogy a Boris Tadic szerb államelnökkel ősszel Belgrádban folytatandó tárgyaláson hozza szóba az ügyet, mert "a temerini fiúk", ahogy a levélben fogalmaznak, bűnüket már levezekelték.Egyúttal hangsúlyozzák: "csak a szerb elnöki kegyelem gyakorlása mentheti meg a magyarságnak ezt az öt fiatalt", akiknek még 5 és 10 év közötti börtönbüntetést kell letölteniük.Csak a sofőr kamerázható a BKV járművein
Az adatvédelmi törvény szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli - olvasható Jóri András állásfoglalásában.Kifejtette: a vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozik a közüzemek azon területe, amelyek igénybe vételéről az érintetteknek nincs választási lehetőségük. Ezért Jóri András nem tartja elfogadhatónak az utasok teljes körű kamerás megfigyelését. Ehhez szükséges, hogy törvényben szabályozzák a speciálisan erre a...Sziget Fesztivál:...

Bombariadó van a...
A bombafenyegetést megerősítette a Készenléti Rendőrség szóvivője, Kovács Bettina. Az épület átvizsgálását a szervezet tűzszerész szolgálata végzi, ez jelenleg is tart - mondta a szóvivő,...Bajnai 3,5 milliót,...
A szociális tárca honlapján megtalálható lista szerint a képzeletbeli dobogó első fokára Bajnai Gordon miniszterelnök léphet fel a maga 3 544 207 forintos adományával.Az ezüstérmes Molnár...Magyar film nemzetközi sikere
Kollmann András látványos alkotása két magyar siklóernyős pilóta, Kézi Gábor és Takáts Pál történetét mutatja be. Az 50 perces filmből kiderül, hogy a két fiatalember milyen nehézségek...BKV-szerződések - Lendvai:...
"Röpüljön mindenki, akinek a dologban felelőssége van", ez az eset "rontja a közélet levegőjét" - hangoztatta Lendvai Ildikó, aki a közlekedési vállalatot felügyelő...Debreceni végkielégítések:...
A debreceni önkormányzati cégeknél - a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-nél, a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park (DIIP) Kft.-nél és a Csokonai Színháznál - kifizetett milliós...Bujtor továbbra is életveszélyben
Több napja nincs hivatalos információ Bujtor István színész-producer, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója állapotáról, akit a hónap eleje óta kezelnek a veszprémi kórház intenzív osztályán. Rácz Jenő, az intézmény főigazgatója a lap kérdésére válaszolva hétfőn elmondta: a jogszabályok értelmében csak abban az esetben adhatnának bármilyen tájékoztatást a színházigazgató állapotáról, ha ahhoz a közvetlen hozzátartozói írásos engedélyt adnának. Rácz Jenő közölte: Bujtor családtagjai kifejezetten megtiltották a kórháznak, hogy a népszerű művész betegségéről, kezeléséről,...Sokan próbáltak táppénzre menekülni
Az esetszámban 2009 első három hónapjában az átlagos létszám tíz százalékkal haladta meg az előző évit, ráadásul úgy tűnik, hogy ez a jelenség a további hónapokban sem változott. Az előirányzatban szereplő havi mintegy 8,5 milliárd forint helyett ugyanis a betegállományban lévők rendre 9,3 milliárdot vesznek fel. A táppénzkiadásoknál így az első héthavi teljesítés 14,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a cikkben.Az e-alapban az első hét hónapban jelentkező 5,4 milliárd forintos táppénz-többletkiadás ugyanakkor "eltörpül" az egyéb címeken keletkező...Tanévkezdés előtt - változik a közoktatási törvény
A változások értelmében a szakiskola 9-10. évfolyamán a kötelező órák legfeljebb 50 százalékában pályaorientáció, gyakorlati oktatás, szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás folyik, valamint az Országos Képzési Jegyzék szerint elméleti és szakmacsoportos alapozó oktatás történhet. A törvény szerint a jövőben tanulószerződést az a tanuló köthet, aki betöltötte a 15. életévét és - a felzárkóztató oktatás kivételével - a 9. évfolyamot eredményesen teljesítette. A 16 éven aluli diák tanulószerződésének érvényességéhez, a szerződés megkötéséhez szükséges a tanuló törvényes...Előzetesben is százezreket...
A lap úgy tudja, e tisztségéből annak ellenére nem kezdeményezik a szocialisták Hunvald visszahívását, hogy folyamatosan bővül súlyos, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel...Zivatarok környezetében...
Várható időjárás az ország területére kedd estig:A hajnali óráktól kezdve északnyugat felől felhősödés kezdődik, majd napközben átmenetileg erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és...Az MSZP törvényben...
Bárándy Gergely az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy céljuk a kérdés teljes körű áttekintése, ezért vizsgálják azt is, hogyan lehet a megbízásos jogviszonyban, illetve a közalkalmazotti és...Szabadelvű Polgári...
Az egyesületet egy hét főből álló elnökség vezeti, melynek tagjai: Ara-Kovács Attila, Hankó Faragó Miklós, Litván Györgyné, Sándor Klára, Subasicz Éva, Világosi Gábor, Wittinghof Tamás -...Fidesz: ki fogja...
A vakcina megvásárlásának nincs meg a fedezete, nem szerepel a költségvetési előirányzatokban - mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke...A BKV fb nem hozott...
A belső ellenőrzés szerint Kocsis István vezérigazgatónak hamis információkat adott át elődje, Balogh Zsolt a volt humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésével...Páneurópai piknik - Történészkonferencia Sopronban
Az MTA elnöke kiemelte annak jelentőségét, hogy a magyar nép jelentős része segítőkészségével, bátorságával hozzájárult ahhoz, 1989. augusztus 19-én a Sopronpusztán tartott pikniken keletnémetek "áttörjék a határt" és Ausztriába meneküljenek.Az 1989. augusztusi eseményeket elemző szakmai tanácskozáson Pálinkás József hangoztatta: abban az évben megszűnt a vasfüggöny, amelynek "rút szögesdrótja, (...) aknamezői, falai ott éktelenkedtek Európa közepén".Az Akadémia elnöke elismerően szólt Debrecen ellenzéki értelmiségéről, amely a soproniakkal karöltve magára...Sokszorosan megfizetjük a vasúti leépítések árát
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagja felidézte, hogy a kezdeti tervek szerint 40 milliárd forintot akartak megvonni az ágazattól. Miután azonban Bajnai Gordon miniszterelnök kijelentette, hogy már láthatóak a válságból való kilábalás jelei, az elvonás tervezett mértéke 70 milliárd forintra nőtt.Rétvári Bence közleményében hangsúlyozta, a közösségi közlekedés jóval környezetkímélőbb az autós közlekedésnél, különösen igaz ez a vasútra.A személy- és áruszállítás esetében a vasúton keletkező társadalmi kár(környezetszennyezés, egészségromlás, balesetek)a közútinak csak...Magyarok Nyilai: két újabb gyanúsított
A főügyészség emlékeztetett: a gyanú szerint Budaházy György 2007 elején egy csoportot hozott létre, hogy támadásokkal megfélemlítsen országgyűlési képviselőket, s így megakadályozza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását az Országgyűlésben.A most őrizetbe vett két férfit azzal gyanúsítják, hogy ennek a csoportnak a tagjaiként tavaly február 8-ára virradóra bűntársaikkal részt vettek Dunaújváros területén Dér Zsuzsanna országgyűlési képviselő lakása elleni támadásban, a lakás bejárati ajtaját lelocsolták benzinnel, majd meggyújtották.
« Előző
32967 | 32994 | 33021 | 33048 | 33075 | 33102 | 33129 | 33156 | 33183 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...