UD-ügy: nem nyomoznak Laborc ellen
2009. október 05. hétfő 16:29
Futó Barnabás azt mondta: az ügyészség "törvénysértő gyorsasággal hozta meg jogilag értelmezhetetlen döntését", ami ellen jogorvoslattal élnek a Katonai Főügyészségen. Az ügyvéd szerint azért született meg "törvénysértő gyorsasággal" a döntés, mert eredetileg a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél tettek feljelentést, az azonban áttette az ügyet a Budapesti Katonai Ügyészséghez.
Erről a feljelentők határozatot kaptak, amely ellen nyolc napon belül fellebbezhettek volna, de már a határozat kézhezvételének napján megszületett a nyomozást elutasító döntés is.
Az UD Zrt. vezetői korábban négyrendbeli hamis vád miatt tettek feljelentést Laborc ellen, aki tavaly szeptemberben feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál és ennek nyomán pattant ki az úgynevezetett UD-ügy. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a vám- és pénzügyőrség azonban bűncselekmény hiányában szüntette meg a főigazgató feljelentése nyomán indult ügyeket.
Csak haditechnikai, illetve kettős felhasználású termékkel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás az UD Zrt. egyik vezetője ellen. A rendőrség szerint a cég telephelyén olyan eszközöket - például szélessávú detektort, lézeres kamerakeresőt - foglaltak le, amelyekhez nem volt engedély. Az érintett cégvezető ugyanakkor vitatja, hogy ezek az eszközök engedélykötelesek lennének.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...