A BKV nem tartja be a kollektív szerződést?

A BKV Liga-Munkástanács Szövetség, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége által aláírt nyílt levélben nevetségesnek minősítették, hogy a BKV második hónapja "nem képes megfelelően elszámolni a béreket (...), tetézve a problémát azzal, hogy a törvényeket megsérti."Mint írták, számukra úgy tűnik, hogy a BKV menedzsmentjének egyes tagjai "háborút folytatnak saját munkavállalóik ellen".Nyílt levelükben követelték, hogy a cég vezetése a "saját háza táján tegyen rendet" és...

SZDSZ: a Fidesz is megszavazta Gergényi Péter kitüntetését

Korchma Zsombor közleményével arra reagált, hogy Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Kire szavazzanak a liberálisok? című rendezvényen arról beszélt, hogy "az SZDSZ a 2006-os az október 23-ai rendőrattakért kitüntetést szavazott meg Gergényi Péternek".A szabad demokraták szóvivője úgy fogalmazott, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány Budapestért díját és a Főváros Közbiztonságáért kitüntetését 2006-ban az akkori Fidesz-MDF-MKDSZ, az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP-Jobbik frakció együtt szavazta meg. Hozzáteszi, hogy a díjakról...

KSH: 6,3 százalékkal csökkent a GDP tavaly

A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal a GDP, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal mérséklődött tavaly az utolsó három hónapban. A most publikált számok megegyeznek a februárban közölt előzetes adatokkal.

Holokauszttagadás: Sólyom...

Magyarázatként elmondta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy...

Az MSZP nem folytatja a...

Budai Bernadett az MTI-nek elmondta: nem fogják a "bolondját járatni" a szakpolitikusaikkal, így kedden már nem tartanak újabb, monologizáló programvitát. Az MSZP szóvivője...

Hűtlen kezelés gyanúja egy...

A helyi ügyészség február végén indította az eljárást. Azt vizsgálják, hogy a szociális temetkezésekkel kapcsolatban történt-e visszaélés.  Az önkormányzat tavaly év végén a...

Újabb "csúcs": mától 330 Ft...

A Mol két hete emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mostani emeléssel a benzin átlagára új történelmi csúcsra nőtt, s elérte a 330...

Adócsökkentést ígér a Fidesz

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői fórumán bejelentette, ha pártja kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét...

Hagyó Miklós a lánya nevére...

Lányának ajándékozta két budapesti ingatlanját Hagyó Miklós, a földhivatali dokumentumok szerint március 5-én, azaz múlt hét pénteken - tudta meg a hvg.hu. A szóban forgó ingatlanok Hagyó...

Gyurcsány értékeli az elmúlt éveket

Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát.Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.A társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében 2008. szeptember 6-án alakult meg a Magyar Demokratikus Charta. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2008 július elejei melegfelvonulás másnapján a...

Előzetesben a bankrabló katona

A Fővárosi bíróság keddi közleménye szerint a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa elrendelte "M. Csaba" előzetes letartóztatását a felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt. Az indoklás szerint a bíróság megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a gyanúsított elszökik vagy elrejtőzik a büntetőeljárás elől. A végzés jogerős.A Budapesti Rendőr-főkapitányság még szombaton közölte, hogy egy férfi megpróbált kirabolni egy VI. kerületi bevásárlóközpontban lévő pénzintézetet. A rendőrség akkor közölte: egy férfi ment be a bankfiókba, és egy papírlapot csúsztatott az...

Orbán: a gazdaság magyar lábakon álljon

Orbán Viktor a találkozókon meghirdette a nemzeti gazdaságpolitikát és az értékteremtő piacgazdaságot: ezek fő jellemzője az, hogy "a magyar gazdaságnak magyar lábakon kell állnia", illetve az, hogy összefogásra és a munkára épül.A politikus először február 18-án, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) fórumán vett részt, majd március 2-án ellátogatott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) ünnepi rendezvényére, hétfőn pedig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) konferenciáján szólalt fel.A pártelnök által meghirdetett nemzeti...

Szekeres: sikerült...

A miniszter a bizottság keddi ülését követően újságíróknak azt mondta: minden információt megadtak a vizsgálatokról, amelyek a honvédelmi tárca rendelkezésére álltak. Hozzátette: úgy...

MDF: nyílt programvitát a...

"Mesterházy Attila és Orbán Viktor fejezzék be az egymás háta mögé bujkálást a vita elől. Bokros Lajos készen áll a vitára, mert tudja, hogy a Megújuló Magyarország programja az...

Visszavonnák a...

A kamara egyben szolidaritását fejezte ki a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésével, amelynek értelmében az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként...

Perli a Jobbik a Magyar...

Perli a Jobbik a Magyar Hírlapot A Magyar Hírlap egy ismeretlen személy által készített honlapra hivatkozva azt írta, hogy a nős Vona Gábor a szintén házas...

Fidesz-KDNP: megvan a...

A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az összegyűjtött ajánlószelvények száma országosan meg is haladta a kétmilliót. Reális volt tehát a célkitűzés -...

Jogvédők tiltakoznak a rát...

Horváth Aladár, az RPA elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a január elsején életbe lépett törvénymódosítás sérti a jogbiztonság alapvető követelményét, veszélyezteti...

Fidesz: "Döbbenetes kudarc" a póluskórház-pályázat

Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a pályázat időszakában "kormányzati szinten folyt az euróspekuláció", a kabinet ugyanis megkapta a brüsszeli pénzt, ám azt nem adta oda. "A Gyurcsány-korszakban az európai források spekulációs pénzgyárként működtek" - fogalmazott.Emellett a kormány "bűvészkedett a betűkkel" is, hiszen nem tüntette fel a pályázati kiírásban, hogy nettóban vagy bruttóban értendő a finanszírozás - fejtette ki a politikus, hozzátéve, hogy 2009-ben még az áfát is...

Orvvadászokat értek tetten Zalában

A rajtakapott két férfi a települések közötti nádasba menekült, de a Lentiből érkező rendőrök a vadászokkal közösen bekerítették és elfogták őket - fejtette ki Csizmazia Péter.A rendőrök a két férfi által használt autó csomagterében, táskákba rakva találtak rá a vadhúsra, de a nádasban egy kilőtt, kizsigerelt szarvastetemet, néhány kilométerrel arrébb, Zágorhida térségében pedig egy másik kizsigerelt szarvast is találtak. Miután házkutatást is tartottak, a rendőrök lefoglalták az egyik férfi engedéllyel tartott vadászpuskáját is.A rendőrség vizsgálata szerint az orvvadászok a...

Tízmilliárdos támogatást vonnának meg hazánktól

A lap szerint az ügy egyelőre egyedüli, de a hasonló elszámolású projektek összértéke több száz milliárd forint. A Napi Gazdaság szerint az M43-as autópálya építéséhez kapcsolódó támogatásoknál a magyar hatóságok az áfát is az elszámolható költségek közé sorolták, holott ez a bizottság szerint ellentétes a szabályokkal.A teljes autópályaszakasz összesen 33,6 kilométer hosszú és a projekt teljes költsége 85,12 milliárd forint, az elszámolható költségeknek pedig 85 százalékát adja a támogatás. A szakaszon három ütemben folynak a munkák, a pálya az idén őszre készül el.A szabályok...