Matolcsy: csökkentjük a bürokráciát
Ma a bürokráciára fordított összeg, amelynek nagy részét a vállalkozások fizetik, eléri évente a 2800 milliárd forintot, ezt 30 százalékkal kívánja csökkenteni az új kormány - jelezte Matolcsy György. A miniszterjelölt elmondta: a magyarországi adószint az egyik legmagasabb a világon, 183 ország között a 151. legmagasabb.Hangsúlyozta a belföldi piacteremtés fontosságát, nem mellőzve az exportpiacokat. A mikro, kis- és középvállalkozások alultőkésítettek, ennek megoldásaként a miniszterjelölt szerint az Európai Unióból érkező forrásokat át kell csoportosítani. Végül az olcsó...Hende Csaba: utat tévesztett a honvédség
A honvédelmi tárca vezetői posztjának várományosa a kinevezés előtti meghallgatásán azt mondta, hogy hiányosak például azok a képességek, amelyek az ország védelmét garantálnák, nem megfelelő a felszerelés és a kiképzés, ráadásul morális válság is megrázta a honvédséget és a minisztériumot."Akkor lehetek sikeres, ha ezt a morális válságot felszámolom és a közbizalmat helyreállítom" - hangsúlyozta a miniszterjelölt.Hende Csaba a bizottság elnökének kérdésére elmondta azt is, hogy a következő években GDP-arányosan nőnie kell a honvédelmi kiadásoknak, és ebből következően...Tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom
A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi értékesítés volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz mérten A kiskereskedelmi forgalom 2007 áprilisa óta folyamatosan csökken az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés az idén februárban 4,3 százalék volt éves bázison, januárban ennél is nagyobb mértékben, 5,6 százalékkal esett vissza a forgalom 2009 januárjához képest.Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben az idei első negyedévében 1.557 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből...Még tízmillió felett van...
A születések száma nagyjából fél százalékkal alacsonyabb volt, de emellett a halálozások száma 6,7 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévi adatokhoz képest. A nemzetközi vándorlás...A továbbtanulásért...
Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketingvezetője a lapnak azt mondta: nemcsak a diákoknak, a munkavállalóknak is megéri ez a fajta foglalkoztatási forma. A diákok...Átalakulhatnak a kórházak
A lap szerint ez a szervezeti forma részben lehetővé tenné a menedzsment számára az önállóbb döntéseket, a tulajdonostól függetlenebb, üzemszerű működtetést.A Népszabadság úgy tudja: az...Heves zivatar, jégeső...
Jelenleg a Dél-Dunántúl kivételével az ország egész területén citromsárga színű riasztás van érvényben. Eszerint előfordulhat zivatar, amelyet viharos széllökés, intenzív csapadék vagy...Elkezdődik a...
A tervek szerint Orbán Viktor szombaton teszi le a miniszterelnöki esküt, majd javaslatot tesz Sólyom László köztársasági elnöknek a miniszterek kinevezésére, és ha az államfő kinevezi a...Magyarország prímása: "csak...
A Karizmák ünnepe a papság évében című rendezvényen a bíboros kiemelte: a szeretetet nem lehet pótolni, e nélkül még a szociális ellátó rendszerek sem működnek hatékonyan. Ki lehet...Megérkezett Bajnaiék Vona elleni feljelentése
A közlemény szerint "a BRFK a továbbiakban a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el."A Jobbik elnöke ellen Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében tett feljelentést amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét a parlament alakuló ülésén.A leköszönő miniszterelnök az Országgyűlés alakuló ülésén felidézte: bíróság mondta ki, hogy ezek a jelképek félelmet keltenek, ezért a szervezet működése, a gárdista egyenruha viselése jogszabályellenes. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a törvény...A magyar cégek harmada éri el célját

Wieszt feljelenti Kupper Andrást
Wieszt János annak érdekében áll a vizsgálat elé, hogy tisztázódjon: mind ebben az ügyben, mind a kerület vagyongazdálkodását érintő minden ügyben a helyi eljárási rend, a működési szabályok betartásával járt el. "A döntés előkészítés minden eleme a Polgármesteri Hivatal munkatársai és megbízási szerződéssel rendelkező értékbecslők és ügyvédek közreműködésével történt és történik" - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében.A Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt jelentette fel Wieszt Jánost. A szervezet szerint Wieszt János kétmillió...Erősödésnek indult hétfőn a...
A négy éves mélypontig történt előző heti árfolyam esés után 1,2500 dollár közvetlen környékén stabilizálódni látszó euró a krízishangulat csitulását jelzi a piacoknak, a feltörekvő piaci...Megszűnik a készültség a...
A tájékoztatás szerint még gyengén árad a Sebes- és a Hármas-Körös, valamint a Berettyó, de a vízoszlopok magassága nem éri el a védekezési szintet. A Tisza vízszintje Csongrádnál viszont...Elavaultak az otthoni...
A leggyakoribb probléma a régi alumínium vagy textilszigetelésű vezetékek új rézkábelre cserélésének elmaradása, a földelés teljes hiánya, az elhanyagolt öreg biztosítótáblák pedig...A hazai fogyasztókra számít...
Papp Lajos kifejtette: a hazai éttermek 95 százalékának étlapján megtalálható a libamáj, amely gyakran a hazai gourmet turizmus egyik mozgatórugója, de míg külföldön nagy rá a kereslet, a...Holnap kezdődik a...
A kormányprogramot tízórás időkeretben vitatja meg a parlament. Kedden Orbán Viktor felszólalása nyitja meg a program vitáját, majd a frakciók vezérszónokai kapnak szót. A vita szerdán...Árvíz: gamma-globulin...
Közlésük szerint az Országos Epidemiológiai Központban elegendő oltóanyag áll rendelkezésre az esetleges fertőzések megelőzésére, illetve megállítására. A tisztiorvosi szolgálat azért...Vegyszerrel támadt a fatolvajokra, agyonverték - újabb részletek
A férfi gázálarcban, permetezővel a hátán jelent meg az ercsi háznál, s először az épületből kilépő tulajdonost, majd a család több tagját is lefújta a vegyi anyaggal - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Emiatt dulakodás alakult ki közte és a házban lakók között, amelynek során a megtámadott család egyik nőtagja bottal többször megütötte a támadót, aki a helyszínen meghalt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.Tájékoztatása szerint a támadás során a család egyik 54 éves férfi tagjának komolyabb bőrfelmaródásos sérülései keletkeztek. Őt a...Viharkár: biciklisút omlott le Siófokon
Sziszenstein Ferenc elmondta, hogy az elmúlt napok viharai és extrém csapadékviszonyai miatt annyira elvizesedett a talaj a Sió-csatorna környezetében, hogy megcsúszott a mederburkolat. A talajmozgás a Sióval párhuzamosan haladó kerékpárút burkolatát is hosszan megrepesztette, egy része pedig leomlott. Mivel további omlás veszélye is fennáll, az útszakaszt lezárták a biciklis és gyalogos forgalom elől.A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Balaton vízállása vasárnap 118 centiméter volt, ami meghaladja a szabályozási szintet, ezért...Egyre több háztartásban van autó
A Bosch először 2008-ban készítetett reprezentatív felmérést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézettel a magyar lakosság autóhasználati és -javíttatási szokásairól. A társaság kutatását 2010 elején ismételte meg, a felmérés rámutatott arra, hogy a recesszió ellenére a háztartások közel fele saját tulajdonú gépjárművel rendelkezik, egyre több fiatal vezet kocsit, népszerűek a Magyarországon gyártott autók, és egyre többen fordulnak független, kis autószervizhez.Az elmúlt két évben a kocsival rendelkezők aránya különösen a vidéki városokban, a fiatalok körében és az alsó...
« Előző
29187 | 29214 | 29241 | 29268 | 29295 | 29322 | 29349 | 29376 | 29403 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A földről és a levegőből is irtják a...