Bakos Piroska a magyar EU-elnökség szóvivője
Előzőleg a Külügyminisztérium EU Elnökségi Kommunikációs Főosztálya tudatta, hogy Bakos Piroska, a Magyar Televízió (MTV) munkatársa látja el a 2011 első félévében esedékes soros magyar EU-elnökség szóvivői teendőit, egyben az elnökség kulturális kísérőrendezvényeinek háziasszonya is lesz.Bakos Piroska az MTI-vel közölte: szóvivőként a magyar sajtót és a lakosságot tájékoztatja majd, míg az elnökséghez kapcsolódó diplomáciai, kulturális és civil eseményeken háziasszonyként-moderátorként vesz részt. Emellett a külföldi sajtóval való kapcsolattartás is a feladatai közé tartozik...A siker nem magától jön
Orbán Viktor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nyolc év kudarcaitól, terheitől nem lehet néhány hét alatt megszabadulni, "most jön a neheze, az igazán nagy vállalkozás, most következik az a mozdulat, amellyel az immár új alapokra támaszkodva fel kell emelni és talpra kell emelni Magyarországot". Úgy vélekedett: ez az októberi önkormányzati választás tétje. Azt érzékeltette, erre csak a jelenlegi kormányoldal képes. A kormányfő szerint 23 nap múlva ismét egy nagy erőpróbát kell teljesíteni. Szerinte október 3-án Magyarország újra fontos sikert érhet el, és...
2006: Felmentették a két rendőrt
Az elsőfokú ítéletében a bíróság egyetértett azzal, amit a rendőrök védője előadott a perbeszédében, vagyis kimondta: a sértettet két vagy három rendőr bántalmazta, de azt kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a vádlottak követték volna el a bűncselekményt. A bíró utalt az ellentmondásos tanúvallomásokra, amelyekből indoklása szerint nem lehet pontosan meghatározni mi történt, mert nagyon sok volt az eltérő momentum ezek között.Kovács László várja az...
A szocialista politikus pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt száz nap legfeljebb Orbán Viktor személyes szempontjából...Szilvásy jogot sértett, de...
Gulyás Gergely már szerdán kijelentette: nem csak a parlamentáris demokráciát, de az alkotmányt is megsértette az MSZP, illetve Szilvásy György azzal, hogy a volt titokminiszter a...Kedden temetik a posztumusz...
A Honvédelmi Minisztérium médiaosztályának pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet: a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport konvoját ért orvtámadásban életveszélyesen...Belső ellenőrzés: akinek...
A Belügyminisztérium előterjesztette "az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról" szóló törvényjavaslatát, amelyet a kormány még nem tárgyalt meg, így az a kormány...Rossz volt a motor műszaki...
Az ügyvéd - megerősítve a Blikk pénteki számában megjelenteket - azt mondta: az elsődleges szakértői vizsgálat megállapította, hogy a rendőr nem lépte túl a megengedett sebességet,...Az UNESCO jelentést ír...
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkárságának az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatása szerint a szakértők a magyar kormány...13 stiglinccel kapcsolták le a határon
Sipos Jenő tájékoztatása szerint a röszkei Vám-és Pénzügyőri Hivatalnál jelentkezett belépésre egy német állampolgárságú férfi, aki úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján a jármű tételes vizsgálata mellett döntöttek. Annak során a gépkocsi hátsó ülésén egy kalitkában 13 élő tengelicet találtak, amelyek szállításához a sofőrnek nem volt engedélye.A vámhatóság a védett állatokat lefoglalta és a Szegedi Vadasparkba szállította, a gépjárművet vezető német férfi ellen pedig...Zalavár és Sármellék 330 milliót fizethet a Balaton Airportnak
A keresetet a repteret korábban üzemeltető Balaton Airport Kft. 1996-ban nyújtotta be az akkori tulajdonossal, a magyar állammal szemben. A Mikromatika Holding érdekeltségébe tartozó cég 1995 márciusáig üzemeltette a repülőteret, a korábbi években a repülőtér polgári célú hasznosításához szükséges beruházásokat hajtott végre.A két önkormányzat a követelés terhével kapta tulajdonba az ingatlant, így a per velük szemben folytatódott. A 200 milliós követelésről - amelyet a két önkormányzat vitatott - jogerős döntés született, a földhivatal pedig idén februárban bejegyezte a...1357 fideszes polgármesterjelölt van
A pártelnök-miniszterelnök előtt felszólal majd Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is.Kósa Lajos korábban azt mondta, a nagygyűlésre alapvetően a jelöltjeiket hívták meg.Tájékoztatása szerint az október 3-i önkormányzati választáson 1357 egyéni polgármesterjelöltet indítanak. Közülük 1150 fideszes vagy Fidesz-KDNP-s színekben méretteti meg magát. A különbséget azon polgármesterjelöltek adják, akiket a Fidesz is támogat, de nem Fidesz- vagy Fidesz-KDNP-színekben indulnak.Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón az...Még egy hétig delegálhatnak
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felüli - további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, listát állító jelölőszervezet, illetőleg a független...A Népszava szerint jól járt...
A cikk szerint a szekszárdi székhelyű és a Tolna megyei megyeszékhelyen tucatnyi autóbuszjáratot üzemeltető Gemenc Volán Zrt. tavaly év végén adta el 180 millió forintért egy 43 ezer...Reggeli lapszemle: 24...
Magyar Nemzet: Egy helyi ügyvéd feljelentése alapján a rendőrség nyomoz a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél, miután kiderült, a vezérigazgató-helyettes negyvenmillió forintos...A szocialisták...
Ezt Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője, országgyűlési képviselő közölte csütörtökön az MTI-vel.Közleményében azt írja, "az MSZP és a közvélemény számára nyilvánvalóvá...Még a végén rendszámuk is...
Ha a regisztrált kerékpárt ellopják, a 107-es ingyen hívható telefonszámon kell a rendőrkapitányság ügyeletét értesíteni. A regisztrációs szám alapján a hatóság ki tudja adni a kerékpár...Az alapozás megvolt -...
A szóvivő Orbán Viktor tájékoztatójából kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában továbbra is három fő kérdés áll majd. Mint mondta, először is a gazdaság további erősítését...Kevesebb őrült a hazai közutakon
Az előzetes adatok alapján 2010. január 1. és augusztus 31. között 10.600 személyi sérüléses közúti baleset történt, 9,59 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában (akkor 11.725 balesetet regisztráltak).A közlemény szerint 19,15 százalékkal, 108-cal kevesebben vesztették életüket a magyarországi közutakon, mint tavaly ilyenkor: a közúti balesetben meghalt emberek száma a tavalyi 564-ről 456-ra csökkent.Az ittasan okozott, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma is csökkent; csaknem egynegyedével, 23,25 százalékkal kevesebb ilyen esetet regisztráltak, mint...Az MSZP nem győzi cáfolni
A tényfeltáró bizottság jelentését szerdán hozták nyilvánosságra; a dokumentumban 63 olyan tételt gyűjtöttek össze, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. Ezek egyike szerint a HM legnagyobb vállalatán, a HM EI Zrt.-n keresztül luxusautókat bérelt Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszternek. Az egykori tárcavezető az adófizetők pénzén használhatott egy Volkswagen Phaeton személygépkocsit és egy Volkswagen Touareg terepjárót - közölték.Az MSZP az MTI-hez...Budapesten kapcsolták le a droghálózat vélt vezetőjét
A BRFK az MTI megkeresésére csütörtökön közölte: kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást K. Rebeka ellen még 2010. június 12-én. A gyanú szerint a nő a Magyar Köztársaság területére körülbelül 3 kilogramm heroint hozott be. Az osztrák hatóságok jelzése alapján a nyomozók eljárás alá vonták O. R. Victor nigériai állampolgárt is, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy magyar származású futárokat szervezett különféle kábítószerek Európán keresztül történő szállítására.Az osztrák rendőrség múlt hét pénteken jelentette be: őrizetbe vették egy...
« Előző
28350 | 28377 | 28404 | 28431 | 28458 | 28485 | 28512 | 28539 | 28566 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

