Az alapozás megvolt - mondta Orbán
2010. szeptember 09. csütörtök 19:25
A szóvivő Orbán Viktor tájékoztatójából kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában továbbra is három fő kérdés áll majd. Mint mondta, először is a gazdaság további erősítését emelte ki a kormányfő, hiszen az országnak erős, stabil gazdaságra van szüksége; ezt a világban zajló regionális és globális gazdasági folyamatok világossá teszik.
A szóvivő rámutatott, hogy a miniszterelnök szerint különösen fontos "a hatékony állam irányába tett lépések további folytatása", valamint a Közép-Európa legversenyképesebb adórendszerének felépítését szolgáló további lépések megtétele.
Másodsorban - folytatta - a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában áll a tíz év alatt egymillió új, legális, adózó munkahely létrehozása.
A munkahelyteremtés jelenti a legnagyobb biztosítékot arra, hogy fenn tudjuk tartani azt a szövetséget, amely a politikai középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi csoportok között jött létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter megjegyezve: bebizonyosodott az a vélekedés is, hogy minél többen dolgoznak, annál többre képes a gazdaság.
A miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy Orbán Viktor a harmadik legfontosabb kormányzati teendőnek tekinti a rend és biztonság helyreállítását, s a már ezen irányban megtett lépések folytatását.
Itt egyrészt a rendőrség további erősítéséről, és az emberek biztonságérzetének javításáról van szó, valamint arról, hogy az elszámoltatást tovább kell folytatni - mondta Szijjártó Péter.
Nyilvánvalóan elképzelhetetlen az, hogy a hibás, rossz és a magánérdekeket középpontba helyező döntések meghozói ne feleljenek azon döntéseikért, amelyekkel az országnak kárt okoztak - értékelte.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

