A rendőrség lezárta Orbán lakhelyének környékét

A rendőrség pénteken kora délután lezárta a XII. kerületi Cinege út egy szakaszát, Orbán Viktor miniszterelnök házánál.A police.hu-n pénteken azt közölték, hogy az intézkedés a szükséges ideig, de legfeljebb július 2-án este 10 óráig lesz érvényben. Mint írták, a Cinege út 5. szám alatti épületben védett személy tartózkodik, a ház biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása miatt döntöttek a Cinege út Kútvölgyi út és Béla király út közötti szakaszának lezárása mellett. Indokolt esetben ideiglenes forgalomkorlátozási,...

Nyomozás a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete ellen

Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt pénteken nyomozás indult a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete működése során elkövetett cselekmény miatt ismeretlen tettes ellen - közölte a Somogy megyei főügyész az MTI-vel.A nyomozást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján rendelte el - tudatta közleményében Horváth Szilárd.Egerváriné Lucza Gyöngyi, a főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a nyomozás érdekeire való tekintettel a kiadott közleményben leírtaknál többről nem adhat tájékoztatást. A nyomozás...

Biztonságos a magyar zöldség és gyümölcs

Biztonságos a magyar zöldség és gyümölcs Biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs, senkit nem fenyeget semmiféle veszély, Magyarországra nem érkezett fertőzött zöldség, uborka - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken reggel újságírók előtt Budapesten a Vámház körúti vásárcsarnokban.A vidékfejlesztési tárca vezetője pénteken reggel azért látogatott Budapest központi piacára, hogy személyesen tájékozódjon a zöldség-gyümölcs piaci helyzetről.A miniszter elmondta, azért vezette be a szaktárca még a múlt évben a másodlagos élelmiszer-ellenőrzési rendszert, hogy megóvja a magyar...

Nem tudják, ki tárgyal...

Egyelőre nem tudni, ki irányítja a továbbiakban a nyugdíjügyekben zajló egyeztetést a rendvédelmi dolgozók szakszervezetei és a Belügyminisztérium között.A Hivatásos Tűzoltók Független...

Nagy Anna a...

Nagy Anna a Trianon-emléknapról Nagy Anna kormányszóvivő szerint fontos, hogy megerősítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerződések és határok...

Nem lesz érdemi változás a...

A kabinet - egyelőre nem nyilvános - tervei szerint továbbra is a gyermek születésétől tanköteles korának a végéig, ám legfeljebb húszéves koráig jár majd a családi pótlék - írja a Magyar...

Zápor, felhőszakadás...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére péntek estig:A több-kevesebb napsütés mellett többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és több...

Semjén: ahány identitás,...

Napi nyolcszáz állampolgársági kérelem érkezik, és eddig mintegy kilencvenezer igénylést regisztráltak - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.A kormányfő...

Kormány vs. rendvédelmisek:...

Kormány vs. rendvédelmisek: még nincs megegyezés Nem született megállapodás a kormány és a rendvédelmi szakszervezetek csütörtök délutáni, a Belügyminisztériumban tartott...

"Kóka szelleme kísért a Fidesz egyes intézkedései mögött"

Magyarországon nem történt forradalom a 2010-es választásokon, de az ország "putyinizálódása" sem kezdődött el az elmúlt egy évben a Republikon Intézet csütörtöki konferenciáján résztvevő politológusok szerint.A fővárosban rendezett beszélgetésen a magát leginkább a XIX. századi centralistákhoz közel állóként jellemző Török Gábor, valamint a gazdasági dimenzióban jobb oldalra helyezkedő, de a szavai szerint progresszió mellett elkötelezett Magyar Kornélia, illetve a konzervatív-szabadelvű meghatározást vállaló Mráz Ágoston Sámuel értékelte az elmúlt évet.Török Gábor a...

Felolvasták Mádl Ferenc utolsó, el nem mondott beszédét a Vajdaságban

Felolvasták Mádl Ferenc utolsó, el nem mondott beszédét a Vajdaságban Katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint kerül sor Mádl Ferenc állami temetésére. A volt köztársasági elnököt jövő kedden délután fél ötkor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezik örök nyugalomra, a temetésen búcsúztató beszédet mond mások mellett Schmitt Pál államfő.A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint a május 29-én elhunyt volt államfő temetése a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 28-as számú parcellája 1. sorának 40. sírhelyén lesz, amelyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerdai...

Megkezdődött a nyugdíjvagyon átadása

Az állami rendszerbe visszalépő magán-nyugdíjpénztári tagok után átutalandó teljes vagyon értéke az előzetes adatok alapján meghaladhatja a 2.800 milliárd forintot, a visszalépő tagok számára kifizetendő összeg pedig a 260 milliárd forintot - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség csütörtökön. A pénztáraknak volt tagjaik vagyonát 2011. június 1. és 12. között kell a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz eljuttatniuk, a vagyonátadási folyamat a szervezet közleménye szerint rendben megkezdődött.A magánnyugdíjpénztárak összesített vagyona 3.162 milliárd forint volt 2011. március...

Horn Gáborék értékelték a...

Bírálták az Orbán-kormány első évének intézkedéseit a Republikon Intézet csütörtöki konferenciáján felszólaló volt szabad demokrata politikusok. A kormányváltás és egy új liberális párt...

Mesterházy: félelem járja...

Mesterházy: félelem járja be Magyarországot Mesterházy Attila szerint félelem járja be az országot, hiszen a kormány embereket félemlít meg, bocsájt el vagy bélyegez meg...

Az USA ösztönzi a szabad...

Az Egyesült Államok ösztönzi a szabad vallásgyakorlást, elkötelezett annak minden formája mellett, mert ez a békés egymás mellett élés alapja, és növeli a társadalom erejét - mondta Eleni...

Gyurcsány-platform: nem a...

Gyurcsány-platform: nem a balra fordulásra Húsz pontban foglalta össze az MSZP június 18-i kongresszusára készülve ajánlásait a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus...

Enyhén gyengült a forint

Enyhén gyengült csütörtök reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben a bankközi devizapiacon. Csütörtök reggel nem sokkal hét óra után 266,63 forinton jegyezték az...

Hatszázezret fognak keresni...

Bruttó hatszázezer forintos átlagfizetés, megszűnő költségtérítés, szigorú kilométer-elszámolás hivatali benzinkártyára, a parlament által bérelt lakás vagy szálloda - a Népszabadság...

Kezdődnek emelt szintű szóbeli érettségik

Csütörtökön kezdődnek és hat napon keresztül zajlanak az idei tavaszi érettségik emelt szintű szóbeli vizsgái, a diákok emelt szinten 57-féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is.Az oktatásért felelős államtitkárság közleménye szerint 30 760 szóbeli vizsgára 139 helyszínen, 2012 tantárgyi bizottság előtt kerül sor.Az emelt szintű vizsgákat a vizsgaszervezésre kijelölt hét megyei kormányhivatal (KH) szervezi, míg a szóbeli tételeket az Oktatási Hivatal készíttette és - a hét megyei kormányhivatal közreműködésével - juttatta el a háromfős tantárgyi...

Gyakran lesz felhős az ég, erős szélre is számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. Az északi, északkeleti szél csütörtökön a Dunántúlon és északkeleten megerősödik, zivatarok környezetében azonban számíthatunk erős vagy viharos lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul, a hűvösebb a Nyugat-Dunántúlon lesz.Az időjárási helyzet Európában:Hőmérsékleti szempontból két részre osztható Európa...

Szocialista sértettek tanúskodtak Budaházy ellen

Szocialista sértettek tanúskodtak Budaházy ellen Több szocialista politikus, országgyűlési képviselő számolt be sértett tanúként a Budaházy-per szerdai tárgyalásán az otthonuk elleni Molotov-koktélos támadásokról.A vád szerint a Hunnia Mozgalmat irányító Budaházy György utasítására vádlott-társai 2008 februárjában az egészségügyi törvény elfogadásának meghiúsításáért benzines palackokat dobtak több akkori kormánypárti képviselő otthonára, főként a bejárati ajtókat, illetve családi házak kertjeit gyújtották fel, rongálták meg. Sérülés nem történt, az anyagi kár sem volt jelentős. E vádpontok hasonlítanak egymásra abban is, hogy a...