Mesterházy: félelem járja be Magyarországot
2011. június 02. csütörtök 13:19
Mesterházy Attila szerint félelem járja be az országot, hiszen a kormány embereket félemlít meg, bocsájt el vagy bélyegez meg csak azért, mert másképpen gondolkodnak. A szocialisták elnök-frakcióvezetője ezt csütörtökön Püspökladányban, az ellenzéki párt részországgyűlésén mondta.
Mint fogalmazott, a szocialista pártnak ebben a helyzetben az a dolga, hogy beszéljen ezekről a dolgokról és alternatívát nyújtson a társadalomnak.
Kijelentette: Magyarországon a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt nem lesz, hanem már van szociális válság. Ennek oka szerinte az, hogy a kormány az általa preferált társadalmi osztályoknak kedvez, de a legnehezebb körülmények között élőkön nem segít, sőt egyre több terhet ró rájuk.
Az MSZP frakcióvezetője képviselőcsoportja tagjaitól azt kérte: "ne ijedjünk meg a baloldaliságunktól! (...) Elvtársak, barátok, bajtársak, az a dolgunk, hogy merjünk baloldaliak lenni!"
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Csaknem végzett két testvér egy...

