Szupergyors, 4G-s mobilinternet szolgáltatást indított a T-Mobile
A T-Mobile az országban elsőként indított negyedik generációs LTE hálózat (Long Term Evolution) alapú, szupergyors mobilinternet szolgáltatást, amelyet kezdetben Budapesten a lakosság 40 százaléka érhet el. A cég hétfői közleménye szerint a szolgáltatás három hónapos hálózati tesztelés után indult el. A tesztelésben több száz lakossági, kis- és közepes, illetve nagyvállalati ügyfél vett részt. A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó T-Mobile szerint a hálózatfejlesztés 2012-ben is intenzív ütemben folytatódik. A tervek szerint a szolgáltató 2012-ben Budapest egész területére...Nyomul a bal: Szanyi szerint nem rontanak rá senkire - FRISSÍTVE
Szanyi Tibor hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, a hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani az esti, operaházi gálaestre érkezőkre. Korlátozások lesznek ugyanakkor a főváros tömegközlekedésében, mert a rendőrség az Operához tervezett demonstráció miatt hétfő délután 3 órakor lezárja a közúti forgalom elől az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Emiatt a 105-ös autóbusz a tervek szerint a Podmaniczky utcán keresztül közlekedik; a 70-es és 78-as trolik pedig amíg lehet,...A szocik szerint államcsőd veszélye fenyeget
Az MSZP szerint Orbán Viktor mára olyan helyzetbe kormányozta az országot, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ezért az ellenzéki párt szerint a miniszterelnöknek mennie kell. Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében erre hivatkozva arra szólítja fel a Fidesz-KDNP frakció - mint fogalmazott - önálló gondolkodásra képes és hajlandó tagjait, hogy váltsák le a kormányfőt, illetve jobbkezét, Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. Az ellenzéki politikus szerint továbbra is csak találgatni lehet, hogy az...Az ötös lottó nyerőszámai:...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:19 (tizenkilenc)32 (harminckettő)36 (harminchat)52 (ötvenkettő)76 (hetvenhat)Joker:...Az LMP a főváros szobrain...
Szabálysértési eljárás indult három LMP-s aktivista ellen, akik vasárnap transzparenseket és az úgynevezett "Új...
Schmitt Pál újévi...
Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a...
Megalakították a Tiszta...
A Tiszta Kezek Mozgalmának megalapítását jelentette be a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke szombaton a Kossuth Lajos téren tartott demonstráción. Nagy...Meghalt a férfi, aki szíven...
A veszprémi kórházban szombaton meghalt az a zirci férfi, aki a december közepén a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatán szíven szúrta magát - erősítette meg az MTI..."Szanyi Tibor kizárólag a...
A Fidesz szóvivője szerint Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő és társai kizárólag botrány- és gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva. Selmeczi Gabriella szombaton, az MTI-nek...Hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel. Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek.A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.Már csak a lakosság hatoda rendelkezik megtakarítással
A lakosságnak már csak 16,4 százaléka rendelkezik megtakarítással a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felmérése szerint. A Raiffeisen-GfK megtakarítási index harmadik negyedéves 39,7 értéke jelentősen csökkent az előző negyedéves eredményhez (43 százalék) illetve az egy évvel korábbihoz (43,2 százalék) képest, ez az eddig mért legalacsonyabb érték.Jóval kedvezőtlenebb tendenciát mutat az egyik részindex, a megtakarítási képesség, elérve eddig mélypontját: az egy évvel ezelőtti 20,7 százalékos mutató, ez év második negyedévében még stagnált, a harmadik negyedévben 16,4...Orbán levélben tájékoztatta Barrosót az MNB-törvényről
Orbán Viktor levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek. A miniszterelnök tájékoztatást adott arról is, hogy a jogalkotási folyamat során az Országgyűlés figyelembe vette az Európai Központi Bank javaslatait és azok elsöprő többségét be is építette az új törvénybe. Szijjártó Péter közölte, a miniszterelnök arról is biztosította az Európai Bizottság elnökét,...Pénteken dőlt el: a...
Pénteken, két nappal a hatályba lépése előtt az Országgyűlés változtatott azon a jogszabályon, amely január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen megtiltja a dohányzást. A...A rezidens szövetség...
A Magyar Rezidens Szövetség úgy döntött, hogy átmenetileg három hónapra felfüggeszti a letétbe helyezett felmondólevelek...
Az MSZP jogszabály szerint...
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés - a Fidesz-KDNP javaslatára - kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP)...A leszbikusok, meleg...
A EuroGames néven ismert sportesemény lényege, hogy mindenki számára nyitott, nem a homoszexualitás propagálása vagy a fővárosiak megbotránkoztatása a cél - közölték a rendezvény...Orbán: a magyar...
A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak - mondta Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180...Az IMF-ügy is ludas lehet a...
Gyengült a forint csütörtökön, az euró árfolyama 311 forint fölé, a svájci frank jegyzése 255 forint fölé nőtt. Az eurót délután négy órakor 311,02 forinton jegyezték a bankközi...Van remény: Papp Magorék tárgyalnak a rezidensek béréről
Egy teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól. Ezt Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban folytatott, több mint háromórás egyeztetés után. Mint elmondta, a következő órákban konzultálni fognak a kollégáikkal az akciójuk további menetét illetően, és hamarosan a közvéleményt is tájékoztatni fogják döntésükről.Az államtitkár által felvázolt bérrendezésről Papp Magor részleteket nem árult el, csak annyit közölt:...
Ledöntötték az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont - FRISSÍTVE
Mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda úti épületénél az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont csütörtök reggel - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. Varju László független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa, aki Lendvai Ildikó és Harangozó Tamás szocialista képviselőkkel érkezett a helyszínre, csavarkulccsal kezdte meg a kordon bontását, miután országgyűlési képviselői igazolványát felmutatta, és így a biztonsági őrök átengedték a kordonok között. Ezt látva a szimpatizánsok és...
Éhségsztrájk: dulakodás az MTVA székházánál
Hajnalban az éhségsztrájkolókra a biztonsági szolgálat emberei rázárták a kerítés ajtaját. Nagy Navarro Balázsék és szimpatizánsai némi dulakodás után ledöntötték a kordont. Csütörtök hajnalban a biztonsági szolgálat emberei erőszakkal és fenyegetéssel megpróbálták eltávolítani az éhségsztrájkolókat az éhségsztrájkra kijelölt helyről - olvasható Nagy Navarro Balázs sajtóközleményében. A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke azt írja, megpróbálták rájuk zárni a mobilkerítést, az éhségsztrájkolókat szabad mozgásukban és személyi szabadságukban...A rovat további témái
« Előző
23382 | 23409 | 23436 | 23463 | 23490 | 23517 | 23544 | 23571 | 23598 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Visszahívják a Lidlben árusított...

