Az év utolsó napjáig köthető meg az új kgfb szerződés
2011. december 28. szerda 14:25
Akik december 1-ig felmondták a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket, december 31-ig köthetik meg az újat, utána biztosítási fedezet nélkül marad a járművük - hívja fel a tulajdonosok, üzembentartók figyelmét a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Aki alkuszon keresztül intézte a korábbi szerződés felmondását, az azzal egyidejűleg megkötötte ott az új szerződést is. Azoknál válik szét a felmondás és az újrakötés, akik maguk járnak el a saját ügyükben - ezt a genertel.hu internetes alkusz közleménye tartalmazza. Az eddigi gyakorlat szerint a felmondók tíz százaléka köt új szerződést decemberben. Ez idén hetvenezer autóst jelent.
A FBAMSZ és a genertel.hu egyaránt fontosnak tartja kiemelni azt, hogy az ügyfelek nem a kalkulált díjról, hanem annak a baleseti adóval - harminc százalékkal - növelt összegéről kapnak fizetési értesítést.
A többletet annak is meg kell fizetnie, akinek 2011-ben - év közben - kezdődött a szerződése és jövő év közben jár le, akkor is, ha az illető előre kifizette a teljes éves kgfb díjat. Ha a baleseti adót utólag - 2012-re - nem fizeti meg, akkor a biztosító levonja azt a biztosítási díjból, és a jármű biztosítási fedezet nélkül marad a szerződés lejárta előtt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szupersztár lenne Fásy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

