Tarlós válasza is megérkezett: elhatárolódik a melegolimpiától
2011. december 28. szerda 17:55

Nem fér össze a mentalitásával, ezért nem tudja támogatni a budapesti melegolimpiát Tarlós István - olvasható a Budapest portálon szerdán közzétett írásban.
Előzőleg Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere levélben emlékeztette a budapesti városvezetőt, hogy 2012 nyarán Budapest rendezi a 14. EuroGamest. A német főváros vezetője a nyilvánosságra hozott levél szerint úgy fogalmazott: nagy örömére szolgál, hogy Berlin testvérvárosa ad otthont "ennek a nagy homoszexuális-leszbikus sporteseménynek, több száz sportoló részvételével, amelynek fényét a Duna menti főváros szépsége is emeli".
A portál közzétette Tarlós István válaszát is, amelyben a főpolgármester beszámol arról, hogy a rendezvényt Demszky Gábor, a város korábbi vezetője magánemberként támogatta; ő ugyanakkor nem ért vele egyet.
A magyar városvezető úgy fogalmazott: tudomásul veszi, hogy vannak a szervezőcsoport által képviselt életformával "azonosan gondolkodó és érző embertársaink."
"Tiszteletben tartom a jogaikat, ugyanakkor a szervezet munkájába beavatkozni nem óhajtok. A magam részéről főpolgármesterként és magánemberként a képviselt életformától és a rendezvénytől egyaránt elhatárolódom, így azt támogatni sem tudom" - írta Tarlós István.
Képünkön Tarlós István főpolgármester.
Forrás: MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

