Varga miniszter szerint finanszírozható az államadósság

Varga miniszter szerint finanszírozható az államadósság Jelenleg nem folynak hivatalos tárgyalások sem sem az IMF-fel, sem az Európai Unióval egy esetleges elővigyázatossági hitelmegállapodásról - erősítette meg Varga Mihály miniszter. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn kifejtette: a mai tudásunk szerint, ha a nemzetközi környezet nem változik, akkor 2013-ban az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozni, a lejáró adósságot meg tudjuk újítani. A magyar tárgyalódelegáció vezetője megismételte: jelenleg hivatalos tárgyalások nem folynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve...

Etikai kódex készül a köz- és kormánytisztviselők számára

Rövidesen elkészül a köz- és kormánytisztviselők etikai kódexe - írja a Magyar Nemzet hétfői számában. A szabálygyűjtemény a közszféra hivatásetikai normáit tartalmazná a korrupció elleni kormányzati küzdelem jegyében. A szabályegyüttes egyebek mellett meghatározná, hogy az ügyintézők, a hivatalnokok miként léphetnek kapcsolatba az állampolgárokkal, elfogadhatnak-e bármit is. A kódex tiltásokat, korlátozásokat fogalmazna meg arra az esetre, ha valaki a közszektort elhagyva a versenyszférában helyezkedik el. Rétvári Bence, az igazságügyi tárca államtitkára a lapnak elmondta, hogy...

Változhat a trafik-, módosul az alaptörvény

Változhat a trafik-, módosul az alaptörvény Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján. A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve. A határozathozatalok során elsők...

Hidegre, hóra, hófúvásra...

A jövő héten többfelé várható havazás, sok helyen már napközben sem emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet, a leghidegebb órákban helyenként már mínusz 10 fok körüli értékekre is számítani...

Több ezren vettek részt a...

Több ezren vettek részt a Kossuth téri, Jobbik-ellenes tüntetésen A szélsőjobboldali eszmék, rasszista megnyilatkozások ellen emelt szót Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy...

Tőkés szerint Gyöngyösi...

Tőkés szerint Gyöngyösi jelent nemzetbiztonsági kockázatot Tőkés László szerint nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési...

Oligarchákat gyanít az LMP,...

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyiért vásárolták meg a német DZ Banktól a magyar Takarékbank...

A diplomás anyák előbb...

Az első szülés után a diplomás nők előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek, utóbbiakat az általános iskolai végzettségűek is megelőzik e tekintetben - számolt be...

Az első gyertya: ma...

Az első gyertya: ma kezdődik az adventi időszak Ma kezdődik az adventi időszak, amely Krisztus születésének ünnepéig, karácsonyig a várakozásra és a bűnbánatra szólítja a...

Ezen a héten sem volt ötös a lottón - nézze meg a számokat!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:15 (tizenöt)33 (harminchárom)56 (ötvenhat)60 (hatvan)76 (hetvenhat)Joker: 463143.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatosokra egyenként 1 006 670;a 3 találatosokra 17 440;a 2 találatosokra 1340 forintot fizetnek.

Mindenképpen megemelik az orvosi kamara tagdíját

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) országos küldöttközgyűlésén hosszas vita alakult ki a tagdíjemelés miatt - mondta Éger István, a MOK elnöke az MTI-nek, kifejtve: mivel az országos küldöttközgyűlésnek nincs döntési jogköre a tagdíj kérdésében, e tekintetben nem volt tétje a szombati napnak, januárban emelkedik a kamara tagdíj. Az Index pénteken írt arról, hogy januárban 35 százalékkal, 1700 forintról 2300 forintra emeli tagdíját a MOK. A hírportál szerint a kötelező kamarai tagság 2011-es bevezetése óta 40 ezres taglétszámúra bővült szervezetnél ez az emelés - a kedvezmények miatt -...

Advent: lakástüzekre figyelmeztet a katasztrófavédelem

Advent: lakástüzekre figyelmeztet a katasztrófavédelem A lakástüzek veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem a vasárnap kezdődő adventi időszakra tekintettel. Ilyenkor ugyanis a hagyományoknak megfelelően sok otthonban gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit, amelyek könnyen okozhatnak baleseteket - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az adventi időszak a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik meg, és karácsonykor ér véget. Petróczi Tímea közleményében azt írta: a karácsonyi időszakban díszítésként is sok gyertyát és mécsest használnak az emberek, és a statisztikák is azt mutatják,...

December közepén nevezik ki...

Várhatóan december 15-20. között nevezi ki Navracsics Tibor a járási hivatalok vezetőit. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt szombaton, az önkormányzati...

Autóbusznak ütközött egy...

Quad és autóbusz karambolozott szombaton kora reggel Miskolcon, a négykerekű terepmotoron utazó két ember a helyszínen meghalt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...

Ma lép életbe a...

Ma ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium, így lakóingatlant március 1-jéig bizonyos esetek kivételével tilos kiüríttetni. A törvény szerint a december 1-jétől március 1-jéig tartó...

Lekapcsolták a...

Előállította a rendőrség a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület 14 tagját Miskolcon pénteken, miután a fekete egyenruhába öltözött emberek városnézésnek nevezett felvonulást tartottak az...

A tanárok ragaszkodnak a...

A tanárok ragaszkodnak a húszszázalékos béremeléshez A pedagógusok sztrájkbizottsága nem mondott le a közalkalmazotti bértábla húszszázalékos növelésének igényéről, bár a kormány...

Drágul a cigi, emelkedik a...

Drágul a cigi, emelkedik a jövedéki adó December 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; a parlament október közepén az egészségügy többletforráshoz...

Az LMP szerint Orbán Viktor "műdemokrata"

Az LMP szerint a választási regisztrációról szóló vita tétje az, hogy lesz-e még teljes mértékben szabad választás Magyarországon, és ha a kormányfő szerint ez a vita csak műbalhé, "akkor Orbán valójában csak egy műdemokrata, aki nem érti a demokrácia valódi lényegét". Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes pénteken közleményben reagált a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára, amelyben Orbán Viktor azt közölte, "nyilvánvalóan lesz" alkotmánybírósági kontrollja az új választási eljárási törvénynek, és hangsúlyozta azt is: a választási regisztráció nem...

1100 embert küld el a Flextronics Zalaegerszegen

Hétfőtől három ütemben összesen 1100 dolgozót bocsát el a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója. Az igazgató közölte: az idén eddig két hullámban mintegy 500 dolgozótól vált már meg a szingapúri székhelyű elektronikai cég, amely a napokban jelezte az 1100 embert érintő újabb csoportos létszámleépítését. A 950 fizikai dolgozó és 150 szellemi alkalmazott hétfőtől kapja meg az elbocsátásáról szóló dokumentumokat, decemberben 800...

Szándéknyilatkozatot írtak alá az E.ON megvételéről

Szándéknyilatkozatot írtak alá az E.ON megvételéről Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A közlemény szerint az ügyletre egy ez év december 15-ig véglegesítendő és legkésőbb 2013. január 31-ig aláírandó részvény-adásvételi szerződés keretében kerül sor. Magyarország energiapolitikájában a tartós ellátásbiztonság megteremtésére törekszik, ennek megfelelően érdekelt abban, hogy az állami MVM Csoport...