Schiffer: nagy csinn-bumm cirkusz után visszaállt a régi leosztás
Az LMP frakcióvezetője sajnálja azon volt párttársait, akik elhitték, hogy létrehozható egy olyan kormányváltó szövetség, amely egyszerre ellenfele a Fidesznek és az MSZP-nek. Schiffer András a köztévében azt mondta: ők ebben egy percig nem hittek, tudták, hogy aki Bajnaival szövetkezik, megkapja Gyurcsányt és Kunczét is. Kikérte magának azt, hogy a baloldali pártok szövetsége - amelyeket egyébként ő nem tart baloldalinak -, kisajátítsa magának a demokratikus jelzőt, ahogy azt is, hogy a kormánypárt a nemzetit. Mint mondta: az LMP azoknak kínál alternatívát, akiknek ebből a...Hazánkban kezdte, de hazájában üli le büntetését az ír gázoló
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden engedélyezte az ír gázoló kérelmének teljesítését - közölte a tárca az MTI megkeresésére. A tárca közlése szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba kedd délelőtt érkezett meg az a jegyzőkönyv, amelyet Francis Ciarán Tobin meghallgatása alatt készítettek a büntetés-végrehajtási intézetben. Ebben az elítélt kérte, hogy büntetését Írországban tölthesse le és adják át az ír hatóságoknak. A minisztérium az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Leányfalun halálra gázolt áldozatok családjával történő előzetes...Rogán szerint nem sikerült megmenekülni Gyurcsánytól
A Fidesz szerint a baloldali ellenzéki pártok keddi megállapodásával egy „új Gyurcsány-koalíció" alakult és egy „új Gyurcsány-korszak" kezdődik. Rogán Antal a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Liberálisok megállapodásából az derül ki, hogy a magyar baloldal nem tudott „valódi miniszterelnök-jelöltet" állítani, egyetlen új arcot sem tudott felmutatni és a magyar baloldalnak „nem sikerült megvédenie az országot Gyurcsány Ferenctől". A fideszes politikus sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyar...
Putyin fogadta Orbánt - Az...
A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás kedden Magyarország és az Oroszországi...
A Jobbik visszaszorítaná az...
A Jobbik határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a párt szóvivője kedden Budapesten...Megegyeztek Gyurcsánnyal...
Közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson. A névsort miniszterelnök-jelöltként Mesterházy Attila...
Begyakorolt akció volt a...
Begyakorolt akciót hajtott végre a Lehel utcai robbantó, házilag készített, időzített pokolgépet használt, és feltételezhetően volt valamilyen előképzettsége - állítja Koós Szabolcs...Szokatlan jelenség: akár 14...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint marad az évszakhoz képest enyhe időjárás, hétvégén tavaszias hangulat lesz. Ma a Dunántúlon és északon többnyire erősen felhős...70 millióért árverezték el...
December végén 70 millió forintért elárverezték a Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székházat, a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) vezetője szerint azonban...A szociális életpályamodell bevezetéséről kezdődik egyeztetés
Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről pénteken a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselői között - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós elmondta, a munkacsoport feladata lesz egy olyan javaslat kidolgozása, ami biztosítja a két területen - a gyermekvédelmi és a szociális ágazatban - dolgozók életpályamodelljének hosszú távú fenntarthatóságát. Emlékeztetett arra a korábbi kormányzati döntésre, ami...
Négy évre elmeszeltek egy volt MSZP-s politikust
Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn. Két vádlott-társát, akik ügyvédek, 2-2 év letöltendő börtönre és többmilliós vagyonelkobzásra ítélték. Az ügyész Wiesztre hét évnél, két társára az ügyletekben való közreműködés miatt öt évnél hosszabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A védők bizonyítottság hiányára hivatkozva a vádlottak felmentését kérték. Wieszt János korábban az utolsó szó jogán csak annyit mondott, hogy...
Hoppál szerint veszélyes "blöff" a feltétel nélküli alapjövedelem
Veszélyes ötletelgetésnek nevezte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló elképzeléseket hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A LÉT elnevezésű független szakértői munkacsoport szombaton jelentette be, hogy azt javasolják: Magyarországon mindenkinek járjon feltétel nélkül alapjövedelem. A modellt neves szociológusok, közgazdászok és pénzügyi szakemberek ismertették egy konferencián. Az MSZP üdvözölte az ötletet. Hoppál Péter azt mondta: "a szocialisták nagyon veszélyes blöffbe kezdtek", beálltak egy "veszélyes ötletelgetés"...
Egy motorost láttak...
Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a XIII. kerületi Lehel utcai robbanást megelőzően, hétfő hajnalban...
Havazás nem várható, marad...
A jövő héten többször is megerősödhet a szél, de jelentős lehűlés nem várható. Többször plusz 10 Celsius-fokig melegszik a levegő, néhol 16 fok is lehet. A héten is többször lehet ködös...Bombákat találtak a...
Egy 10,5 centiméteres német repeszgránátot, valamint egy 50 kilogrammos szovjet rombolóbombát és annak egy töredékét...
Újfent nem született ötös...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 12 (tizenkettő) 42 (negyvenkettő) 71 (hetvenegy) 85 (nyolcvanöt) Nyeremények:...ÁNTSZ: hamarosan itt az...
Lassan megkezdődik az influenzaszezon Európában, több országban már járvány van, ez Magyarországon néhány héten belül várható közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat....Húsz egyéni helyet akarnak...
Továbbra sincs megállapodás a baloldali pártok között. Gyurcsány Ferenc ragaszkodik hozzá, hogy a támogatottság arányában...
Bajnai szerint az a legfontosabb, hogy kormányváltás legyen
Bajnai Gordon szerint nem az a fontos, hogy ő miniszterelnök legyen, hanem az, hogy ne Orbán Viktor legyen még négy évig. Így magyarázta a politikus az Együtt-PM szövetség pénteki programbemutatóján, hogy pártja elfogadta, az MSZP nevezze meg a baloldali ellenzék közös kormányfőjelöltjét. A pártszövetség vezetője azt mondta: készek voltak lemondani saját ambícióikról, hogy ne kelljen lemondaniuk a közös célokról. Hozzátette, a kormányváltás érdekében fogadta el az MSZP feltételét: közös lista akkor lehet, ha a szocialisták nevezik meg a miniszterelnök-jelöltet. Bajnai Gordon ezt...
Hoffmann szerint nem fenyegeti veszély a kisiskolákat
A kormányzat fontosnak tartja, hogy a legkisebb településre és a legnagyobb városra is figyeljen, az oktatásban pedig a legszerencsétlenebb sorsú gyerek is megkapja azokat a lehetőségeket, amelyeket egy jobb körülmények közé született kortársa - mondta pénteki veszprémvarsányi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár. Mindenkit megnyugtathatok, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti kisiskolákat - jelentette ki Hoffmann Rózsa, utalva a köznevelési törvény azon kitételére, amely szerint minden településen, ahol legalább nyolc gyerek van, az alsó tagozatnak és az...
"A hatalomvágy miatt a baloldal nem törődik morális kérdésekkel"
Sem Mesterházy, sem Bajnai és Gyurcsány nem lesz alkalmas arra, hogy miniszterelnök-jelölt legyen - állapította meg Fricz Tamás. A politológus szerint találni fognak egy negyedik személyt, így a következő hónapokban lesz újabb jelölt. „Karácsony előtt Magyar Bálint tett egy nyilatkozatot, miszerint az Orbán-kormány nem demokratikus, hanem diktatórikus kormány, és nem kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség. Ezért nem kell foglalkozni programproblémákkal, meg kell egyezni és le kell győzni a kormányt, mindenki fogjon össze. Ez az iránymutató a baloldal...
A rovat további témái
- Schmuck az ellenzéki egyeztetésről: nekünk ott semmi keresnivalónk
- A Szolidaritás nem száll ki az Együtt-PM szövetségből
- Darák: a Kúria megvárja az uniós bíróság döntését
- Tiltakoztak a Magyar Krónika lapindítója előtt a gyurcsányisták
- Lázár úgy véli, lejárató kampány folyik ellene
- Szakadhat az Együtt-PM, ha kilép Juhász Péter, a Milla vezetője
« Előző
19980 | 20007 | 20034 | 20061 | 20088 | 20115 | 20142 | 20169 | 20196 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

