330 ezer eurót adnak németek a német nemzetiségnek
Idén 330 ezer eurót biztosít a német állam a magyarországi német nemzetiség számára - tájékoztatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke csütörtökön az MTI-t. Heinek Ottó (képünkön) az országos német önkormányzat delegációjának berlini látogatásáról beszámoló közleményében azt írta: a német szövetségi belügyminisztérium arról biztosította őket, hogy erre az évre mintegy 330 ezer eurós (hozzávetőleg százmillió forintos) büdzsé áll a rendelkezésre ahhoz, hogy újabb magyarországi német kezdeményezések valósulhassanak meg. Ezután is nyitottak tehát a...
Medián: továbbra is vezet a Fidesz, második a Jobbik
A Fidesz 34 százalékon áll a teljes népesség körében, a míg a biztos szavazók közül a kormánypártot 53 százalék támogatja - derül ki Medián idei első felméréséből. A hvg.hu-n közzétett kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a két hónappal korábbi szinten, 34 százalékon áll a teljes népesség körében, a míg a biztos szavazók közül a kormánypártot 53 százalék támogatja. A második erő továbbra is a Jobbik, amely a biztos szavazók között 14 százalékon áll. Ezzel nagyjából másfélszer annyi szimpatizánssal számolhat, mint az MSZP, amely a novemberben mért szintről két...
A Pécsi Balett is fellép a Budapest Táncfesztiválon
Gazdag programmal várja a közönséget február 24. és március 3. között a Budapest Táncfesztivál, amelynek kínálatában két nemzetközi produkció, a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo és a francia Ballet Preljocaj előadása is szerepel. A két nemzetközi produkció mellett két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadás is szerepel a programban. Ertl Péter, a fesztivált szervező Nemzeti Táncszínház igazgatója az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a rendezvénynek a Müpa és a MOM Kulturális Központ Színházterme...
A válság előtti szintet...
Tovább emelkedtek a lakásárak, tavaly a III. negyedévben a 2008 végén, 2009 elején tapasztalható nominális árakkal...
Beindult az...
Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán honlapján. A...
Túszul ejtett egy...
A szakember nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét, az idős asszony ellen személyi szabadság megsértésének...
5,5 százalékkal nőtt a...
A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel...
Bundaper: letöltendő...
Öt vádlottra kért letöltendő börtönbüntetést az ügyész abban a labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelyben kedden hangzott el...
Megölte gyermekét, majd...
Egy rendőrnő megölte gyermekét, majd fejbe lőtte magát a XVIII. kerületben - értesült az MTI kedden délután. Hasonló...
Tibor medve megjósolta, mikorra várható a tavasz
Ha hinni lehet Tibornak, a Fővárosi Állat- és Növénykertben élő kamcsatkai barna medvének, hamarosan megérkezik a tavasz. A néphit szerint, ha a medve ezen a napon, azaz február 2-án meglátja az árnyékát, vagyis napos idő van, elhúzódó télre kell számítani, ha viszont az idő borult, és nincs árnyéka a medvének, már nem kell sokáig várni a tavaszra. A Fővárosi Állat- és Növénykertben Mackófesztiváljának utolsó napján idén is megtartották a hagyományos medveárnyék-észlelést, mely során borult idő fogadta Tibort, a kamcsatkai barna medvét (képünkön), amikor kimozdult...
Bíróság elé állt a férfi, aki végigrabolta az országot
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken kedden annak a férfinak a büntetőpere, aki hét év alatt csaknem ötven pénzintézetet, gyógyszertárat, élelmiszerboltot, lottózót rabolt ki országszerte, a rablásokból származó pénzt saját vállalkozás beindítására fordította volna. A Fővárosi Főügyészség azzal vádolja a 38 éves férfit, hogy 2007 szeptembere és 2014 novembere között 47 helyszínen követett el rablást. Eleinte egy gumilövedékes fegyverrel, majd - miután megszerezte egy bankfiók biztonsági őrének fegyverét - éles lőfegyverrel. A rablásokkal több mint 32 millió forintot zsákmányolt.A...
Ár- és belvízvédelmi készültség van a Duna felső szakaszán
Elsőfokú ár- és belvízvédelmi készültséget rendelt el a Duna felső szakaszára az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd délelőtt - tájékoztatta a szervezet vezetője az MTI-t. Németh József igazgató közölte: a csapadék és az olvadás hatására áradás kezdődött a Duna ausztriai szakaszán. Nagybajcsnál a folyó szintje meghaladja az elsőfokú készültségét, az éjszakai órákra pedig 520-540 centiméter körüli, a másodfokú készültségi szintet rövid időre elérő vízállással tetőzhet. A megemelkedett vízszint miatt a Vének-Dunaremete és a Dunaremete-Rajka árvízvédelmi szakasz Dunakiliti...
Inkubátorban hagytak egy...
Újszülöttet, egy egészséges kislányt hagytak Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kórház kihelyezett inkubátorában - tájékoztatta a kórház PR-menedzsere kedden az MTI-t. ...Handó Tünde: „bízzanak a...
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a bírák függetlenségét. Handó Tünde a...
Több magyar utazik el...
A korábbinál többen utaznak pihenni a téli időszakban, és többségük inkább belföldön tölti szabadidejét - áll az egyik bank...
Már majdnem 115 ezren...
Csaknem 115 ezren látogattak el a volt Honvéd Főparancsnokság épületében A magányos cédrus - Csontváry géniusza címmel...
Mégsem haltak meg a...
Mégis életben van az a két újszülött, akit császármetszéssel hoztak világra az orvosok Szolnokon, miután édesanyjuk...
A versenyhivatal 88 millió...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 88 millió forint bírságot szabott ki a MasterCard Europe SA-ra gazdasági erőfölénnyel...
Nőtt a forgalomba helyezett személyautók száma januárban
Januárban 5567 személygépkocsit helyeztek forgalomba, 14,1 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adataira hivatkozva. Az év első hónapjában 1308 kishaszonjármű került forgalomba Magyarországon, 3,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az MGE értékelése szerint a személyautók piacánál figyelembe kell venni az áthúzódó előző évi megrendelések forgalomba helyezését, a piaci trend komolyabb becsléséhez meg kell várni az év első 3-4 hónapjának...
Orbán Viktor szerint Magyarország a legstabilabb állam
Politikai szempontból Európa legstabilabb államaként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Jakartában, amikor a magyarországi üzleti lehetőségekre hívta fel indonéz befektetők figyelmét egy üzleti fórumon. Magyarországról szólva Orbán Viktor a stabilitás mellett kiemelte, hogy az ország elkerülte a migrációs válság negatív hatásait. A magyar és indonéz üzletemberek előtt hangsúlyozta azt is: a vállalkozói szférát nagy tisztelet övezi Magyarországon, és jelentősek az ország eredményei például a kutatás-fejlesztés területén.
Meghalt mindkét kábítószerező nő újszülöttje
Meghalt mindkét kábítószerező törökszentmiklósi nő császármetszéssel világra hozott újszülöttje - erősítette meg a családok ismerőse hétfőn az MTI-nek az RTL Klub és a szoljon.hu információit. Az újszülötteket a fővárosi Semmelweis Egyetemen látták el, de az intézmény a betegjogok és a folyamatban lévő eljárások miatt nem ad tájékoztatást. Az MTI érdeklődésére a szolnoki Hetényi Géza kórházban személyiségi jogokra hivatkozva nem nyilatkoztak. Szintén elzárkóztak a nyilatkozattól az érintett családok gondozói, valamint a törökszentmiklósi polgármester, Markót Imre (Jobbik)...
A rovat további témái
- Az összes honatya leadta a vagyonnyilatkozatát
- Akár kétszámjegyű is lehet az újabb rezsicsökkentés
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
- Esős, de enyhe lesz az idő: akár 15 foknál melegebb is lehet
- Párbeszédet kezd a szaktárca a köznevelési kerekasztallal
- Az állatokra is veszélyes lehet a silány élelmiszer
« Előző
16227 | 16254 | 16281 | 16308 | 16335 | 16362 | 16389 | 16416 | 16443 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

