Már több mint egymillió beteget láttak el az új ügyeleti rendszerben
Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer 2023. februári elindítása óta meghaladta az egymilliót az ebben a formában ellátott esetek száma - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten. Takács Péter úgy fogalmazott: a felmérések szerint magas betegelégedettséggel működik a rendszer. Takács Péter a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház ügyeleti pontján tartott sajtótájékoztatón közölte: a betegek elégedettségi mutatója négy felett van egy ötös fokozatú skálán.Az államtitkár hozzátette: a budapesti ellátórendszer kialakításánál...
Kettészakítottak a vonatok egy, a síneken veszteglő autót
Két tehervonat is nekiütközött egy vasúti átjáróban veszteglő autónak Komárom és Almásfüzitő között hétfőn - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem. Az autó az 1-es főút 80-as kilométerénél hajtott be a vasúti átjáróba, azonban a síneken ragadt, ezért utasai elhagyták. A két vágányon nagyjából egy időben érkező tehervonatok gyakorlatilag kettészakították az autót. A roncsok szétszóródtak.A vasúttársaság tájékoztatása szerint egy ideig mindkét sínpáron szünetel a közlekedés. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon ezért késésre, járatkimaradásra lehet számítani.
Jön a tavasz? Tizenöt fok is lehet kedden Baranyában
Az éjszaka első felében jobbára derült lesz az ég, így a szélcsendes, hóval borított tájakon köd képződik, majd éjféltől észak, északnyugat felől egyre nagyobb területet borít be rétegfelhőzet. Kedd reggelre az ország legnagyobb részén már borult lesz az ég, de a keleti tájakon és a Nyugat- és Dél-Dunántúlon több-kevesebb időre még a nap első felében kisüthet a nap. Délután a rétegfelhőzet kelet felé távozik, de közben a Dunántúlon nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható. Ma és éjszaka a Dunántúl nagy részén élénk lesz a délies szél, nagy...
Lecsuktak egy...
Elrendelte a bíróság annak a volt rendőrnek a letartóztatását, akit tetten értek, amikor drogot adott át egy vásárlójának -...
Aláírták a három évre szóló...
Reális a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés 2025-ben Magyarországon - jelentette ki a kormányfő hétfőn...
Több mint száz határsértő...
Pénteken tíz, szombaton 40, vasárnap 37 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az...
Csaknem egymillió magyar...
Hétfőn emlékezünk az 1944-45-ben a Szovjetunióba hurcolt magyarokra: az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november...
Tavaszias idővel indul a...
A jövő hét elején napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, majd szerdától beborul az ég és ismét többfelé...
A bérek dinamikus...
A következő három évben a minimálbér kilenc, tizenhárom és tizennégy százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy...Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
Az ötös lottó nyerőszámai a 47. héten, emelkedő számsorrendben a következők: 13; 23; 40; 68; 87.A 47. játékhéten nem volt telitalálat az ötös lottón, így a 48. heti sorsoláson egymilliárd 230 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. További nyeremények: 4 találat: egyenként 2 347 585 Ft 3 találat: egyenként 22 115 Ft 2 találat: egyenként 2 825 FtJokerszám: 023733
Fagyos éjszaka után gyorsan emelkedik majd a hőmérséklet
Éjszaka nyugat, északnyugat felől ismét egyre több felhő érkezik , és vasárnap napközben átmenetileg nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet, amelynek vékonyodása, szakadozása a délutáni órákban kezdődik meg északnyugat felől. Kisebb vegyes halmazállapotú csapadék ekkor inkább csak az északkeleti határ közelében fordulhat elő néhol. Az északnyugati szél veszít erejéből, majd estére délire fordul, és hajnaltól az ország délnyugati kétharmadán ismét nagyobb területen kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és...
Elindult az ország legnagyobb iskolai adománygyűjtése
Minden óvoda, általános és középiskola csatlakozhat az ország legnagyobb iskolai adománygyűjtéséhez: a december 11-éig tartó karácsonyi MosolyManók akcióval rászoruló családok gyermekeit támogatják a szervezők - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A közlemény szerint a PontVelem Okos Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a GLS Hungary Csomaglogisztikai Szolgáltató és a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkársága által szervezett akcióban a cipősdobozba csomagolt játékokat, édességeket, személyes üzenetekkel kísért ajándékokat még az ünnep előtt...
Nagyon hideg lesz éjjel,...
Éjszaka általában változóan felhős lesz az ég, éjfél után már a keleti tájakon is csökken a felhőzet, azonban az északkeleti...
A nyári aszály dacára is...
Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, hiányra mégsem kell számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban és a kiváló minőség is garantált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)...Nem szorulnak rá a...
Nem szorulnak emberi segítségre a Magyarországon áttelelő fehér gólyák, mert a megfigyelési adatok szerint ezek a madarak nem...
Hiába volt az atombiztos...
A NAV előtt semmi nem marad titokban, hiába a megdönthetetlennek hitt „alibi". A használtautó-kereskedő újévi útján...
Orbán Viktor: most a...
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. Aki volt...
Kevesebb pénzt vihet majd...
A kormány újabb lépéseket tesz a társadalom alacsonyabb jövedelmű és sérülékenyebb csoportjainak védelme érdekében, ezúttal a végrehajtási szabályok módosításával - jelentette be az...Éjjel fagyni fog, holnap napsütésre is számíthatunk
Estétől északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, és az éjszaka második felére már nagyrészt derült idő várható, azonban maradhatnak felhősebb körzetek. A mai hidegfronthoz kapcsolódóan inkább már csak a déli és keleti megyékben várható eső, zápor.Éjszaka a felhősebb tájakon hózápor nem kizárt. Holnap a változóan felhős égkép mellett az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható, majd délutántól délnyugat felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet, amelyből este az északnyugati tájakon már előfordulhat havazás. Ma és holnap napközben nagy...
Orbán Viktor: a háború legveszélyesebb hónapjai előtt állunk
Az ukrajnai háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban azt mondta: baljós hírek érkeztek az ukrajnai háborúból, ezért összehívta a Védelmi Tanácsot.A kormányfő elmondta: a Védelmi Tanács jelentését meghallgatta, "soha nem volt ilyen nagy az eszkaláció, a háború kiterjedésének veszélye".Orbán Viktor kijelentette, a háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk. Donald Trump amerikai elnök győzelmével kézzel fogható közelségbe került a béke, de legalább is a...
Idén is különvonattal utazhatunk Pécsről Zágrábba adventkor
Az előző évek nagy népszerűségnek örvendő különvonata, a Zágráb Advent Expressz idén is közlekedik Pécsről Zágrábba! Utazzon oda-vissza átszállás nélkül, közölte a Máv. Az utóbbi években három alkalommal is Zágráb adott otthont a legszebb európai karácsonyi vásárnak, ami minden korosztályt elvarázsol változatos művészeti, kulturális eseményeivel, gyermekelőadásokkal valamint a hagyományos horvát kulináris specialitásokkal.A járat 2024. december 14-én tervezetten 6:06-kor indul Pécs vasútállomásról és Szentlőrinc, Dombóvár alsó, Kaposvár, Somogyszob és Gyékényes...
A rovat további témái
- Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront
- Százezernél is több fát ültetnek a nemzeti faültetés napján
- Ködös, hűvös éj után esőre is számíthatunk
- Új madárfaj egyedét azonosították Magyarországon
- Összetört egy diák egy Mercedest egy gyárlátogatáson
- Több mint száz határsértő ellen intézkedtek a hétvégén
« Előző
1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 | 1404 | 1431 | 1458 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Berobban a kánikula, 37 fok is lehet...

