Vörös csillag: csak a sörösüvegen maradhat büntetlenül
2012. június 02. szombat 08:08

Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép, mondta pénteken Rétvári Bence, az igazságügyi minisztérium államtitkára.
Magyarország ellen több esetben is elmarasztaló ítéletet hozott a strasbourgi emberjogi bíróság, mert a nemzetközi bírák szerint a vörös csillag mozgalmi jelkép, és nem önkényuralmi. Így ha valaki ezt a jelképet viseli, és ezért a magyar rendőrök megbüntetik, akkor az illető Strasbourghoz fordulhat, ahol kártérítésre kötelezik a magyar államot.
Utoljára novemberben történt ilyen eset, akkor a Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnökének 4000 euró kártérítést ítéltek meg. Ez már a második ilyen ítélet volt. Ugyanakkor idén május elsején is előfordult, hogy eljárást indítottak vörös csillaggal parádézó személy ellen.
Rétvári szerint "hiába mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép, itt, Közép-Európában a vörös csillag önkényuralmi jelkép, amelynek a nevében embereket gyilkoltak meg bírósági ítélet nélkül, valódi ok nélkül".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

