Visszakövetelik a Bajnai-féle adót
2011. február 22. kedd 18:54

Szanyi Tibor azt mondta: az Időben szóltunk vagy Hallasd a hangod elnevezésű internetes kezdeményezéshez hozzászólásokat is gyűjtenek, így az adózás, a nyugdíj-megtakarítás kérdéséhez vagy a devizahitelesek helyzetéhez.
Közlése szerint sokak hozzászólásából kiderül, hogy "átverve érzi magát az ország."
Szanyi Tibor arról is szólt, hogy becslések szerint kétmillió dolgozó kapott február elején 5-10 ezer forinttal kevesebb fizetést.
Az adójóváírás kivezetése, másrészt az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése teljesen világossá tette, hogy milliók fognak rosszul járni - tette hozzá.
Szanyi Tibor közölte: határozottan követelik, hogy sürgősen állítsa vissza a kormány azt a többé-kevésbé igazságosnak tekintett adórendszert, amit még a Bajnai-kormány vezetett be.
A szocialista politikus az MTI kérdésére elmondta: a párt május elsejei nagygyűlésén tudatják majd, hogy hányan csatlakoztak az aláírásgyűjtéshez, de az akciót azután is folytatják; azt tartják fontosnak, hogy minél több emberrel tudjanak találkozni, beszélni.
Nagy valószínűséggel az őszi parlamenti ülésszakon teszik majd le az aláírásokat az Országgyűlés elé, de népszavazást nem kezdeményeznek - tette hozzá.
Korózs Lajos, aki szintén az MSZP országos elnökségi tagjaként vett részt a sajtótájékoztatón, bírálta, hogy a kormány 100 milliárd forintot akar "kiszedni" a gyógyszerkasszából. Mint mondta, 346,5 milliárd forintot fordít az állam a gyógyszerek finanszírozására, vagyis akkor egyharmadával csökkentik az állami támogatást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

