Viharkár: zajlik a becslés a borsodi Bogácson
2008. július 21. hétfő 12:04
Verhóczki Sándor közölte: az önkormányzati minisztérium az edelényi viharkárok támogatásához hasonlóan Bogácsnak is segítséget ígért. A károk műszaki felmérését már elvégezték, jelenleg ezek becslése zajlik. Várhatóan a hét második felére ezzel is elkészülnek, és továbbítani tudják az adatokat a szaktárcának - tette hozzá a polgármester.
Mint mondta, a 308 káresetből a tulajdonosoknak körülbelül 35 százaléka rendelkezik biztosítással, így elkel a segítség. Példaként említette, hogy számos település, szolgáltató, szervezet részt vesz a károk helyreállításában. Sajóvámos, Borsodivánka, valamint Monok önkormányzata is küldött szakembereket, de a környező települések szinte valamennyien aktívan részt vettek és vesznek a munkában.
A polgárőrség, illetve a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és az áramszolgáltató munkatársaitól is sok segítséget kaptak. Számos tetőt megjavítottak, talán ennek is köszönhető, hogy már a hétvégén senki nem töltötte az éjszakát az ideiglenes, az iskolában kialakított szálláson - jegyezte meg a polgármester.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...