Videóval bizonyítanák, hogy drogos az alpolgármester
2013. szeptember 26. csütörtök 12:33

Lazáry Viktort, Szombathely fideszes alpolgármesterét keménydrog fogyasztásával gyanúsítják a helyi szocialisták egy az internetre csütörtökön felkerült videofelvétel alapján. Az alpolgármester tagadta a vádat és jogi lépéseket helyezett kilátásba.
Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón 48 órás ultimátumot adott az általa akkor még meg nem nevezett városvezetőnek arra, hogy lemondjon tisztségéről, csütörtökön pedig, miután az általa megszabott határidő lejárt, a közgyűlés ülésén megnevezte őt.
A frakcióvezető közölte, csütörtök délután megteszi a rendőrségi feljelentést, hiszen droghoz jutni csak törvénytelen úton volt lehetséges. Hozzáfűzte: nemcsak a szerinte bizonyítékként értékelhető videofelvételt adja majd át, hanem annak a dealernek a nevét is, aki infomációjuk szerint Szombathely egyik lakótelepén él, és akitől szavai szerint több közismert ember, köztük az alpolgármester is beszerezhette a drogot.
Lazáry Viktor határozottan visszautasította a vádat, és azt mondta: kedden a szombathelyi Markusovszky Kórházban drogtesztet végeztetett, amely bizonyítja, hogy nem fogyasztott kábítószert.
Kijelentette: soha nem fogyasztott, jelenleg sem fogyaszt és a jövőben sem fog semmiféle drogot fogyasztani.
Hozzáfűzte, hogy nem kíván további nyilatkozatokat tenni, konzultál az ügyvédjével, és meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket, hiszen nyilvánosan bűncselekménnyel vádolták meg.
A szombathelyi MSZP-SZTKE-frakció blogján közzétett, 14 másodperces, fekete-fehér videofelvételen az látszik, hogy egy férfi egy irodai helyiségben az asztalról fehér színű port szív fel az orrán keresztül, majd az egyik ujját belenyomja a porba és az anyagot szétkeni a szájában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

