"Vérciki, amit a Fidesz vezérkara művel"

2011. január 07. péntek 21:30

Az MSZP szerint a médiatörvény nem az emberek, csak a Fidesz vezérkarának akaratát tükrözi. Török Zsolt szóvivő az MTI-nek pénteken úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnöknek "abba kellene hagynia Magyarország lejáratását", nyilatkozatai ugyanis tovább rontják az ország nemzetközi megítélését.

Hozzátette: bíznak abban, a kormánypárt belátja, hogy már támogatóinak egy része és több fideszes politikus szerint is "vérciki, amit a Fidesz vezérkara a médiatörvénnyel művel".

Török Zsolt arra kérte a kormányfőt, "ne bújjon a magyarok mögé", és vállalja, hogy a médiatörvény az ő véleménye.

Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval közös pénteki tájékoztatóján azt mondta: ha a magyar kormány úgy látja, hogy a médiatörvény gyakorlati megvalósulásánál bármilyen politikai aggály igazolódik, kész azokat orvosolni. Beszélt arról is: Magyarország nem tud elfogadni olyan gondolkodásmódot, amely azért fogalmaz meg kételyt az ország demokratikus elkötelezettséget illetően, mert itt még csak húsz éve van demokrácia, máshol pedig kétszáz éve.

Magyarország olyan ország, amely nagyon sok vért áldozott a szabadságért, nagyon sok emberi életet áldozott a demokráciáért, ezért a magyar demokráciának ugyanaz a tisztelet jár Európában, mint bármely más EU-s ország demokráciájának - mondta.


(mti)