Vélhetően politikai döntést hoz az Európa Bíróság
2017. szeptember 06. szerda 09:22

A jelek arra mutatnak, hogy politikai döntést hoz szerdán az Európai Bíróság a kvótaperben - mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Kovács István szerint ez azt jelenti, a bíróság nem jogkérdésben mond majd ítéletet és elutasítja a magyar kormány keresetét. A kutató kizártnak tartotta, hogy a bíróság ossza a magyar kormány érvrendszerét.
A magyar kormány 2015 decemberében fordult az Európai Unió Bíróságához, hogy kérje a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezésének dacára fogadtak el néhány hónappal korábban.
A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.
A bíróság illetékes főtanácsnoka júliusi állásfoglalásában a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta, mondván, a felperesek jogi érvei nem állják meg a helyüket. Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.
A perben a bíróság tizenöt tagú nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Átadták az Ifjúság úti campus...