Változott a KRESZ, a bringások ittasan is tekerhetnek főúton

2014. július 21. hétfő 07:35

Már a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, ha a biciklis biztonságos vezetésre képes állapotban van, így mostantól a bicikliseket megbírságolni sem lehet, ha enyhén ittas állapotban kerekeznek a főúton. Az indoklás szerint a biciklisták esetében nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége, mint az autóvezetőknél.

Fröccsöt ivott egy Zala megyei gazdálkodó, mielőtt biciklire ült. Szombat óta ezt a KRESZ is megengedi. Akár a főútra is kimehet kerékpárral, miután alkoholt fogyasztott, ha még biztonságosan tud vezetni. Van persze olyan kerékpáros is, aki ezután sem él ezzel a lehetőséggel.

Magyarország Európában a negyedik helyen áll kerékpárhasználat tekintetében. Egy felmérés szerint a megkérdezetteknek csaknem a fele hetente egyszer, negyede pedig naponta legalább egyszer biciklivel közlekedik.

A Magyar Kerékpárosklub adatai szerint is folyamatosan emelkedik a kerékpárosok száma, és már csaknem félmillióan vannak, akik biciklivel járnak munkába.

Örvendetesnek tartjuk, ha olyan módosítás lesz a KRESZ-ben, amely a kerékpárosok érdekei szempontjából pozitív, viszont nem ezt tartjuk az elsődleges dolognak - mondta Dormán Emese, a klub sajtófelelőse.

A kerékpáros balesetek száma is egyre nő: a tavalyi adatok szerint a gépjárművezetők után a biciklisek okozzák a legtöbb közúti balesetet. A kerekezők tavaly egy félév alatt 807 balesetet idéztek elő. A szakember szerint a módosítás miatt ez a szám növekedhet.

Már eleve egy kicsit furcsa, hogy ilyen szempontból különbséget teszünk járművezető és járművezető között. Annak, aki gépkocsit vezet, nem engedjük meg az ittas járművezetést, annak viszont, aki kerékpárt vezet, megengedjük. Mind a két embernél a felelősség és a kockázat ugyanúgy fennáll - állapította meg Pausz Ferenc közlekedési szakértő.

A Kormányzati Információs Központ közleménye szerint a módosítást az indokolja, hogy a biciklisták esetében nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy a kerékpárosoknak továbbra is a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell lenniük.