Valószínűleg csak az ünnepek után emelhetik ki a Hableány roncsait
2019. június 08. szombat 17:30

Nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg a Hableány roncsának kiemelése a Dunából - mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) osztályvezetője szombat délután Budapesten.
Közlése szerint a sodrásoldalon sikerült az összes ablakot és nyílást lezárni a hajón, így megakadályozható, hogy az emeléskor az esetleg a hajótestben lévő holttestek kikerüljenek onnan.
Jasenszky Nándor elmondta, hogy a négy bekötési ponton az úgynevezett befűző köteleket átvezették, az egyik oldalon a kiemelésben résztvevő bárkához rögzítették. A másik bárka, ahova a kötelek másik végét erősítik majd, most foglalja el a helyét - ismertette a részleteket.
Vasárnap fűzik be a hevedereket, ehhez Jasenszky Nándor elmondása szerint nagy szerencse kell, a kiemelés ezt követően, nagy eséllyel az ünnepek után kezdődhet el.
Az osztályvezető közölte továbbá: egy német alapítvány kutyás áldozatkeresést ajánlott fel, őket Hajdu Jánosnak, a TEK parancsnokának döntése alapján Paks környékére vitték.
Képünkön: A Clark Ádám hajódaru a Margit híd közelében 2019. június 8-án.
MTI - Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...
- Frontálisan ütközött két autó...
- Lemezbemutatón a blues kapitánya
- Szén-monoxid mérgezés miatt rohantak...
- Megerősített járatokkal készül az...
- Novemberben 121 földmozgást...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy...

