Válaszolt a szlovák ombudsman Szabó Máténak
2008. november 21. péntek 17:35
Szabó Máté november elején kereste meg a szlovák ombudsmant részben információért, részben felajánlva tapasztalatait, amelyeket a gyülekezési jog érvényesülését, a közterületeken zajló események rendőri biztosítását, a rendőri tömegkezelést, az előállítások gyakorlatát és jogszerűségét, az alkotmányos jogok érvényesítését vizsgálva szerzett.
"Országgyűlési biztosként kiemelkedően fontos feladatnak tartom, hogy az alapvető emberi jogok védelme országhatároktól függetlenül, a közös európai értékek mentén megvalósuljon" - írta a magyar állampolgári jogok biztosa szlovák kollégájának.
Szabó Máté tájékoztatást kért arról is, hogy érkezett-e állampolgári panasz, bejelentés a szlovák ombudsmanhoz, illetve hogy ő ennek nyomán vagy ettől függetlenül tervez-e vizsgálatot.
Pavel Kandrac arról biztosította a magyar kollégáját, hogy a kezdetektől nagy érdeklődéssel kíséri a dunaszerdahelyi esetet, "annak összefüggései a Szlovák Köztársaság illetékes közigazgatási szervei eljárásainak tárgyát képezik", és ennek a folyamatnak a szlovák biztos kiemelt figyelmet szentel.
Pavel Kandrac arról is értesítette az állampolgári jogok magyar biztosát, hogy a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban - levele elküldéséig - hivatala nem kapott sem panaszt, sem bejelentést.
Dunaszerdahelyen november 1-jén játszott egymással a helyi focicsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava. A 4-0-ás pozsonyi sikerrel végződött meccs - amelyre mintegy ezer magyarországi drukker utazott el - a 15. percben félbeszakadt, és negyedóráig állt a játék, amikor a rendőrök behatoltak a magyar szurkolók szektorába. A rendőri akcióban több szurkoló megsérült, egy nézőt mentőhelikopterrel vittek kórházba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szeptembertől ismét emelkedik a...