Újra katonák őrzik a laktanyákat
2011. január 02. vasárnap 19:03

Benkő Tibor az őrségváltás után elmondta: január 1-től a Magyar Honvédség egy új képességgel bővült: a kiemelt katonai objektumokat ismét a katonák őrzik. Ez azt jelenti, hogy a civil őrző-védők helyett 57 laktanyát és más területeket mostantól önkéntes tartalékosok védenek - tette hozzá.
Az év elejétől mintegy kétezer tartalékos kezdheti meg a szolgálatot, miután rövid általános katonai, lövészeti és egészségügyi kiképzésen vettek részt.
Az önkéntesek egyenruhát és fegyvereket is kaptak; a fegyverszobákban gépkarabélyok is készenlétben állnak, ha a helyzet úgy kívánja - mondta a vezérezredes.
Ezek a katonák igénybe vehetők más jellegű feladatok ellátására, például katasztrófahelyzetben is bevethetők. "Ez a képesség nemcsak létszámgyarapodást jelent a honvédség számára, de olyan képességnövekedést is, amely lehetővé teszi, hogy (...) minőségi őrzés-védelem valósuljon meg" - fűzte hozzá Benkő Tibor.
Simicskó István honvédelmi államtitkár 2010. december 13-án egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkéntes tartalékos rendszerbe jelentkezők szerződést kötöttek a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel és a honvédséggel is. A szerződések időtartama eltérő, a munkáltató és a munkavállaló megegyezésétől függ, de akár határozatlan idejű is lehet.
A következő lépcsőfok - a műveleti tartalék - kiépítése 2012 elejétől indulhat, és a remények szerint 2014-re állhat fel a teljes, hat-nyolcezer emberből álló önkéntes tartalékos rendszer - ismertette Simicskó István.
Az MTI kérdésére a decemberi sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: azt, hogy az önkéntes rendszer olcsóbban biztosítja-e például az őrzés-védelmet - ami eddig 8-9 milliárd forintjába került évente a tárcának - még nem lehet egyértelműen kijelenteni. Az a pénz, amit eddig erre a célra fordítottak nem szabadul fel - tette hozzá. "Mi arra számítunk, hogy az egész rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a társadalom számára is elfogadhatóbb lesz, közben pedig több hasznot hoz a honvédségnek" - fogalmazott.
Kép és szöveg: MTI - Fotó: Kollányi Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...

