Újabb kétségek a Somogy InterCity jövőjéről
2008. július 21. hétfő 15:22
Gelencsér Attila, a hétfőn Kaposváron megtartott sajtótájékoztatón leszögezte: elfogadhatatlan a Kaposvár érintésével Budapest és Gyékényes között közlekedő közvetlen Somogy InterCity járat megszüntetése.
A megyei közgyűlés elnöke közölte: miután ez ügyben levélben fordultak Bajnai Gordonhoz, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetőjéhez, valamint a MÁV Start Zrt.-vel folytatott tárgyalások után már úgy tűnt, elfogadták érvelésüket.
A Közlekedési Minisztériumtól a múlt héten érkezett válaszlevélből azonban az tűnik ki, hogy "kapcsolt vagonokról van szó, amelyeket lekapcsolják a pécsi járatról Dombóváron, és onnan jönne uszkve kettő kocsi Kaposvárra".
A hivatkozott levélben, amelyből a megyei közgyűlés elnöke erre következtet, a többi között az áll: "Mivel a vonat szerelvényét csak a pécsi IC vonatokból tudjuk kiállítani, ezért a szerelvény-átállítások csökkentése érdekében a Somogy InterCityt is Bp. Keleti pályaudvarról tudjuk indítani".
Arra a felvetésre, hogy a válaszlevélben az általa elmondott "kapcsolt vagonokról" nem esik szó, azt mondta: erről informális információval rendelkezik.
A közgyűlés elnöke kifogásolta továbbá, hogy az új, augusztusban véglegessé váló jövő évi menetrendben mintegy 20 perccel nő a menetidő Kaposvár és Budapest között, mivel a Kaposvárhoz közelebbi Déli Pályaudvar helyett a Keletiből indulnak és oda érkeznek majd a vonatok.
"Mindenképpen visszalépésről beszélhetünk" - jelentette ki Gelencsér Attila, hangsúlyozva: a tárgyalásokon Somogy InterCityről volt szó, nem lekapcsolt vagonokról, s nem menetidő-növekedésről.
Az ügyben illetékes szaktárca a válaszlevélben arról is tájékoztatja a megyei közgyűlés elnökét: "... a menetrend felülvizsgálatát követően lehetőséget látunk arra, hogy (...) a Somogy IC továbbra is IC vonatként közlekedjen (...).
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kommandósok csaptak le az illegális...