Újabb heves zivatarok érkezésére figyelmeztetnek Baranyában
2020. február 11. kedd 09:13

Több dunántúli járásra ismét másodfokú riasztást adott ki a viharos szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délelőtt.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében vannak érvényben másodfokú riasztások.
Emellett Zala és Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú a figyelmeztetés a viharos szél miatt.
Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarveszély miatt is.
Azt írták: kedd reggeltől ismét sokfelé (legkevésbé délnyugaton) viharossá fokozódik a szél, 65-90 kilométer/órás, az északi országrészben elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel. A délutáni órákban veszít erejéből a szél, de erős lökések (45-60 kilométer/órás) még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön.
Az eső, zápor mellett eleinte a Dunántúl északkeleti felén, majd az Északi-középhegység térségében és az Alföldön többfelé kialakulhatnak a reggeli, kora délelőtti órákban zivatarok is. A zivatarokhoz néhol 70 kilométer/órát meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég társulhat.
EQM - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...

