Toroczkai miatt kezd tisztogatásba Gyurcsány pártja
2013. december 16. hétfő 14:07
A Demokratikus Koalíció (DK) etikai bizottsága kedden ül össze és hoz "borítékolható" döntést amiatt, hogy a DK helyi tagjai az ásotthalmi időközi polgármester-választáson Toroczkai Lászlót támogatták - mondta újságírói kérdésre hétfőn Vadai Ágnes. Az alelnök hozzátette: akik szembemennek a párt alapvető értékeivel és elveivel, azok nem lehetnek a DK tagjai.
A csongrádi Ásotthalmon vasárnap tartottak időközi polgármester-választást, amit a függetlenként induló Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke nyert.
A Magyar Narancs online-nak korábban nyilatkozott a DK helyi szervezetének egyik tagja, aki azt mondta, hogy ők Toroczkai Lászlót támogatják. A kijelentéstől a Demokratikus Koalíció vezető politikusai többször is elhatárolódtak.
Vadai Ágnes hétfőn további újságírói kérdésekre azt mondta, úgy tudja, az etikai bizottság jelenleg azzal a tagjukkal szemben folytat eljárást, aki névvel nyilatkozott a lapnak. Hozzátette: a többiek esetében további vizsgálatok szükségesek majd.
Azt is hangsúlyozta, hogy a szóban forgó DK-s szervezet "nagyon friss", mert tagjai a közelmúltban az MSZP-ből léptek át. Megjegyezte, ezentúl viszont alaposabban utána kell majd nézni, hogy az újonnan érkező tagok milyen elveket képviselnek. "Aki belép a Demokratikus Koalícióba, az elfogadja a Demokratikus Koalíció alapelveit, márpedig az alapelv az, hogy nácikkal soha" - szögezte le.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...

