Tomcat kiadta a kuruc.info állítólagos szerkesztőit
2008. november 21. péntek 11:59
Az MTI telefonon elérte az egyik állítólagos szerkesztőt, aki cáfolta, hogy bármilyen köze lenne a portálhoz. A férfi azt mondta, hogy korábban több helyen is megjelent ilyen feltételezés, és többször pert nyert ez ügyben. Hozzátette, hogy a Tomcat néven elhíresült Polgár Tamás ellen is jogi lépésekre készül.
Kijelentette, hogy az ügybe egyébként nem akar belefolyni, de "Tomcat pálfordulása finoman szólva is érdekes" - tette hozzá. Polgár Tamás azután hozta nyilvánosságra az állítólagos főszerkesztő és a szerkesztők nevét, hogy csütörtökön egy őt bíráló cikk jelent meg a kuruc.info portálon.
A portált 2005-ben regisztrálták az arizonai Scottsdale-ben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban kérte Takács Albert akkori igazságügyi minisztertől, hogy vizsgálja meg, milyen alkotmányos eszközök állnak rendelkezésre a portállal szembeni fellépésre.
Tavaly októberben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függ, ők tudnak-e tenni valamit a honlap esetleges jogsértő tevékenységének megakadályozására. A honlap idén nyáron leállt. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter július 21-én azt közölte, hogy a magyar hatóságok kérésére hallgattatták el az Egyesült Államokban az egy ottani szerverről üzemelő portált.
Az oldal augusztusban újraindult. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter augusztus 22-én azt közölte az MTI-vel, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) továbbra is minden törvényes eszközzel fellép a kuruc.info működtetése ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A brutális hőség miatt piros...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...