Több, mint hat tonna halat foglalt le a Nébih
2017. július 26. szerda 11:10

A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során, mindössze egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok nem azonosítható eredete miatt.
A tájékoztatás szerint a szakemberek a 6 megyére kiterjedő ellenőrzés keretében 49 vendéglátó egységet vizsgáltak, közülük 9-ben találtak igazolatlan eredetű halat, illetve halterméket. Az esetek nagy részében a fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték, így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását. Az ügyben kiszabható bírság 100-500 ezer forint közötti.
A hatóság összesen 527 kilogramm haltermék kereskedelmi forgalomba történő hozatalát függesztette fel, valamint további 84 kilogramm haltermék megsemmisítéséről döntött.
A forgalomból kivont haltermékek között a legnagyobb mennyiségben ponty (211 kilogramm) szerepelt, továbbá - az egyéb kisebb tételek mellett - előfordult közel 100 kilogramm keszegféle, mintegy 50-50 kilogramm szürkeharcsa filé és süllő. A helyszínen megsemmisített haltermékek túlnyomórésze keszegféle (57 kilogramm), ezenkívül törpeharcsa (9 kilogramm), ezüstkárász (7 kilogramm) és fogas filé (7 kilogramm) volt.
A Nébih Állami Halőri Szolgálata a horgászok mellett folyamatosan vizsgálja a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Állami intézmények informatikai...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Októberre befejeződik a Pécsi...