Több ezer bála ég Abony határában
2008. június 27. péntek 18:23
Egy abonyi tehenészeti telepen kapott lángra a takarmány egy 9 méter magas, fémszerkezetű tárolóban - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese.
Hozzátette: az égő tároló mellett egy istálló van, amelyből a tűzoltók és a telepen dolgozók kiterelték az állatokat, az építményt, illetve a környezetet jelenleg vízzel hűtik, hogy a tűz oda ne tudjon átterjedni.
Tájékoztatása szerint a hat autóval helyszínen lévő mintegy húsz szolnoki és ceglédi tűzoltó a lucernát és az építményt hagyja elégni, mert a tároló súlyos mértékben károsodott, a nagy hőterhelés miatt folyamatosan dől össze, ezért megközelíteni sem lehet.
Ez a folyamat várhatóan reggelig tart, addig a tűzoltók a helyszínen lesznek és megakadályozzák a tűz továbbterjedését - tette hozzá Kis-Guczi Péter.
A tűz keletkezésének okáról a sajtóügyeletes nem tudott felvilágosítást adni, azt egy későbbi vizsgálat fogja kideríteni.
Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a lakosság nincs veszélyben, személyi sérülés nem történt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja