Titokban képezték ki Soros radikálisait az őszre tervezett kormányellenes akciókra
2017. június 13. kedd 08:46

Polgári engedetlenségi képzést tartottak titokban radikális aktivistáknak a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában - értesült a Magyar Idők . A résztvevők egyebek között azt is megtanulhatták, hogyan provokálhatnak ki rendőrségi beavatkozást, vagy miként viselkedjenek egy intézményfoglalás alkalmával.
Már tavaly elkezdődött azoknak a radikális aktivistáknak a felkészítése, akik ősztől várhatóan a kormánypártokhoz köthető ingatlanok, valamint különböző állami intézmények elfoglalásával, működésük megzavarásával igyekeznek majd befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét - értesült a Magyar Idők.
Forrásaik elmondása alapján a kiképzés része volt egy polgári engedetlenségi kurzus, amit Kunbábony határában, egy félreeső házban tartottak, olyan tapasztalt tüntetők vezetésével, mint amilyen a Fidesz Lendvay utcai székházának 2013-as elfoglalásában részt vevő Misetics Bálint és Kalocsai Kinga Regina, vagy a Sándor-palotát nemrégiben festékes flakonnal megdobáló Gulyás Márton.
Az előadásaik jellemzően arról szóltak, hogyan lehet a törvényesség határán egyensúlyozva, a passzív ellenállás és az erőszakmentes provokáció eszközével elérni, hogy a rendőrség látványosan beavatkozzon egy-egy demonstrációba. Ez azért fontos, mert óriási médiafelületet biztosít az adott eseménynek, és növelheti a lakosság szimpátiáját mind a szervezők, mind pedig az általuk képviselt ügy irányában.
A tréningnek egyfajta szerepjáték is a része volt, ennek keretében elpróbálták, begyakorolták, hogyan kell viselkedni a rendőrökkel a megmozdulások alatt, valamint egy hatósági intézkedés közben.
A polgári engedetlenségi kurzusnak otthont adó épület a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) tulajdonában van. Ez a csoport önmeghatározása szerint „a cselekedni kívánó állampolgárok és önszerveződő közösségek segítő-fejlesztő szervezete, valamint a közösségi munka akkreditált intézménye".
A CKA rendezvényeiről persze az amerikai tőzsdespekuláns, Soros György alapítványai által támogatott jogvédők sem hiányozhatnak: megfordult már náluk a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa éppúgy, mint a Migration Aidé. A kapcsolati hálóban ezek mellett és sok egyéb liberális szervezet között megtalálható a K-Monitor, az Ökotárs Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Háttér Társaság is.
A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.
Képünk illusztráció.
Forrás: Magyar Idők - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...