Tarka Magyar: kétezren kezdték a menetet
2008. október 04. szombat 17:49
A tömeg négy óra után néhány perccel indult el az Andrássy úton a Hősök tere felé, a demonstrálók elöl egy transzparenst visznek "Tarka Magyar! Erőszak és kirekesztés mentes Magyarországot!" felirattal.
Bódis Kriszta, a demonstrációt szervező mozgalom szóvivője a résztvevőkhöz intézett beszédében elmondta: a magyar politika is felelős az országban tapasztalható kirekesztő és szélsőséges magatartás miatt. Hangsúlyozta: a politikusok feladata, hogy megfelelő törvényi szabályozást alkossanak a demokrácia védelmében.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy felvonulásukkal a magyar alkotmány mellett tesznek hitet, azt akarják kifejezni, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartó országban akarnak élni.
A rendőrök kordonnal zárták le az Erzsébet tér körül a forgalmat, a demonstráció helyszíne fölött helikopter köröz. A Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza tér között nem jár a 4-es, 6-os villamos, illetve a Nyugati tér és a Moszkva tér között pótló buszok szállítják az utasokat este nyolc óráig.
A felvonulás megkezdése előtt néhány árpádsávos zászlót lobogtató ember megpróbált csatlakozni a rendezvényhez, de a szervezők felhívták a figyelmüket arra: csak az árpádsávos zászló kint hagyásával jöhetnek be az esemény helyszínére. Miután ezt megtagadták, a rendezők felszólították őket, hogy hagyják el az Erzsébet tér lezárt részét.
A Hősök terénél jelentős a rendőri készültség. A Szépművészeti Múzeum előtt már áll a színpad. A kisföldalatti este nyolc óráig nem közlekedik. Az Andrássy út mellékutcáiban a bekötőutaknál rendőrök és járőrautók várakoznak, az Oktogonnál, a Kodály köröndnél, valamint a Hősök terén a rendőrök igazoltatnak.
Egy későbbi jelentés szerint mintegy 4-5 ezer főre duzzadt a Tarka Magyar! elnevezésű rendezvény résztvevőinek száma, mire a tömeg az Erzsébet térről az Oktogonra ért.
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette az MTI helyszíni tudósítóinak becslését a résztvevők számáról.
A tömeg az Andrássy úton a Hősök tere felé tart, a környező utcákat a rendőrség lezárta, a kordonok mellett végig rohamrendőrök állnak, teljes felszerelésben, könnygáz kilövésére alkalmas fegyverrel. Az Oktogonon egy vízágyú is készenlétben áll.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...