Szobrot állítottak Mikszáth Kálmánnak Fehérváron
2010. május 28. péntek 18:49
A nagy palócról elnevezett utca egyik kis parkjában, számos környékbeli érdeklődő előtt leleplezett alkotás széleskörű társadalmi összefogás eredményeként készült el.
A mellszobrot a környék egyik társasházában élő Tóth Tamás amatőr szobrász - volt sárszentmihályi polgármester - formázta, kiöntését a székesfehérvári Nehézfémöntöde korábbi igazgatója - Szombatfalvy Rudolf - segítette, a talapzat pedig Nyakas Pál helyi kőfaragómester munkája.
Pénzért mindössze a szobor alapanyagát kellett megvásárolni, az ahhoz szükséges 240 ezer forintot a terület szocialista önkormányzati képviselője - Rockenbauer Lajos - finanszírozta az önkormányzat által biztosított képviselői keretéből.
Az avató ünnepségen Warvasovszky Tihamér (MSZP, SZDSZ, Fehérvári Polgárok Egyesülete) szólt Mikszáth Kálmánról, a 19. - 20. századi magyar irodalom meghatározó egyéniségéről.
A polgármester felidézte, hogy 1982-ben Székesfehérváron forgatták az író regényéből készült Különös házasság című film egyes jeleneteit, számos helyi statiszta részvételével.
Fejér megye székhelyén eddig csak egy utca viselte a nagy palóc nevét, így a civil kezdeményezés és összefogás eredményeként felállított szoborral adósságot is törlesztett a város.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...